Íme, néhány ikonikus szám Koós Jánostól: ezekkel emlékezünk meg róla

halál sláger Koós János dal
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Koós János 81 évesen távozott az élők sorából, de dalaiban örökre élni fog. Több ikonikus slágert köszönhetünk a zenésznek, ezekkel emlékezünk meg róla.

Koós János számára a zene már egészen fiatalon meghatározó volt, közép- és felsőfokú tanulmányait is zeneművészetin végezte. Első komoly sikereit és az áttörést a táncdalfesztiválok jelentették a számára. Kétszer nyert első díjat, 1966-ban a legjobb énekes díjat is megkapta.

Talán a Kislány a zongoránál című dalt az a szám, ami elsőre eszébe jut mindenkinek Koós Jánosról, ezt a slágert szinte soha nem hagyta ki egyetlen fellépéséről sem.

Az énekes színészként is kipróbálta magát, és mindenki nagy örömére találkozott Hofi Gézával, így született meg az ikonikus párosuk.

Kovács Katival kiegészülve készítették el 1976-ban a Kell néha egy kis csavargás című zenés rádiójátékot. Ők hárman alkották a zenés paródiaműfaj első trióját.

1999–2000 között az RTL Klub televíziónál kéthetente énekelt a Koóstoló című műsorban, ahol a '70-es évek egyik nagy slágerét, a Sír a telefont is előadta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.