Időkapszulára bukkantak a tihanyi apátság Királykriptájában

Forrás: Shutterstock -
Tihanyi Apátság időkapszula királykripta
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Befejeződtek a feltárások a tihanyi apátság altemplomában, így ismét látogatható a Királykripta, ahol az alapító I. András király sírhelye is megtalálható. Feltételezések szerint a királyi családtól származó csontokat is találtak az altemplom feltárása során – írja az MTI a munkálatokról tartott hétfői tihanyi sajtótájékoztató alapján.

Takács Ágoston vezető régész elmondta, hogy I. András király sírhelye közelében, az altemplomban feltételezhetően az apátság alapítójának vagy hozzátartozójának csontjaira bukkantak. A csontok DNS-vizsgálata jelenleg folyik, eredmény szeptemberre várható. A feltárás eredményeként egy "középkori tér" jött létre, ahol egy eredeti sírgödör, valamint középkori padlómaradványok nyomai láthatók.

Az áprilisban megkezdett munkálatok során előkerült egy 18. századi mellkereszt, valamint 16-17. századi lőszermaradványok, pénz, koporsószögek és bronz veretek. Az altemplom falában egy fülkét találtak, amely valószínűleg a sírra néző betekintő nyílás lehetett. A régész hozzátette, az évszázadok során sokakat temettek el az altemplomban, akiknek a megmaradt csontok alapján nem könnyű az azonosításuk, de a kor és a nem meghatározását követően annyi biztosan ki fog derülni, hogy az Árpád-ház valamely tagjának földi maradványai-e az összegyűjtött csontok.

Időkapszulát találtak a tihanyi apátság Királykriptájában Forrás: Shutterstock

Takács Ágoston emlékeztetett arra, hogy 1953-ban is végeztek itt ásatásokat, akkor elhelyeztek egy időkapszulát.

Az időkapszulaként elrejtett sörösüveget a hétfői rendezvényen feltörték, benne papírdarabokat találtak, ezeken az írás azonban nem volt olvasható.

Mihályi Norbert Jeromos, a Tihanyi Bencés Apátság perjele felidézte, hogy I. Andrást, a tihanyi apátság alapítóját 1060-ban helyezték örök nyugalomra a Királykriptában. A csaknem ezer éves altemplomot az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat vezetésével, az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel és a Laczkó Dezső Múzeummal együttműködve tárták fel. Mende Balázs Gusztáv paleoantropológus elmondta, hogy I. András (1015-1060) fia, Dávid (1053/1055-1094?) is itt van eltemetve. Az 1953-as ásatások befejeztével a középhajóban elhelyeztek három ládát, ebben találtak most rá a vélhetően legkorábbi temetkezési maradványokra.

A Tihanyi Bencés Apátságban június 26-án a Múzeumok Éjszakáján A királyőrző apátság: I. András király és Boldog IV. Károly király nyomában címmel tartanak monostor-bemutatással és interaktív kiállítással egybekötött vezetett túrát 20 órás és 21.30-as indulással. A csoportok a Királykriptába is lemennek, ahol a kiásott kőszikla-alapzat és I. András király sziklába vájt eredeti sírja fölött sétálhatnak el egy acéljárdán - írja a travelo.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.