Robbie Williams koncert turné Aréna Budapest európai turné
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hat év után ismét Robbie Williams-koncert lesz Magyarországon. A brit popsztár új, XXV című európai turnéja keretében 2023. március 14-én lép fel a Budapest Sportarénában.

A turné 2023. január 20-án indul Bolognában és tavasszal érinti például Párizst, Amszterdamot, Berlint és Barcelonát is. A világsztár a március 12-i krakkói koncertjéről érkezik majd Budapestre, ahonnan 17-én a bécsi Stadthalléba megy tovább - közölte a szervező Live Nation hétfőn az MTI-vel.

Robbie Williams az angol X faktorban zsűrizett Fotó: Polyák Attila - Origo

Az arénaturné a 48 éves Robbie Williams szólópályafutásának negyedszázadát ünnepli, akárcsak a közelmúltban megjelent válogatásalbuma, a XXV. A koncertsorozaton az énekes újragondolt formában adja elő legnagyobb slágereit, köztük a Millenniumot, az It's Only Ust, a Rock Dj-t, az Eternityt, a Somethin' Stupidot, a Radiót és a Candyt.

A XXV című lemez meghozta Robbie Williams tizennegyedik brit slágerlista-vezető címét; az anyag rögtön megjelenése első hetében, szeptember elején az első helyen landolt. Ezzel ő a minden idők legtöbb brit listavezető lemezét magáénak tudó szólóelőadó, korábban Elvis Presley 13 listavezető albumot produkált. Csak a Beatlesnek van több brit slágerlistavezető albuma, összesen 15.

Robbie Williams legutóbb 2017 augusztusában járt a magyar fővárosban, akkor a Groupama Arénában adott koncertet. Előtte 2015-ben a Sziget fesztivál mínusz egyedik napján 75 ezer néző előtt volt teltházas fellépése.

Eddigi szólókarrierje során tizenkét stúdióalbuma jelent meg. A Take That egykori tagja mintegy 60 millió albumot és 11 millió kislemezt adott el eddig világszerte. Hat lemeze került fel a minden idők legjobban fogyó lemezeinek százas listájára Angliában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.