Így búcsúzott az élettől Szabó Gyula

Forrás: MTI/Czimbal Gyula -
búcsú Szabó Gyula halott
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szabó Gyula úgy ment el, ahogyan élt: méltósággal. Végtelen nyugalom volt a tekintetében, harmónia és szeretet az ölelésben - vallotta a felesége Pálma. 

Április negyedike éppúgy indult Szabóéknál, mint bármelyik nap az elmúlt öt esztendőben, amióta a családfő megbetegedett, és a feleség otthon ápolta, gondozta őt. Szabó Gyula jó étvággyal megebédelt a konyhában, üldögélt kicsit karosszékében, figyelte a feleségét, aki folyamatosan beszélt hozzá. Délután, segítséggel, visszasétált a szobájába, hogy lepihenjen. Amikor ágyba került, Pálma odahajolt hozzá, és mesélt neki. Aztán a színész asszonya kezét a kezébe vette, majd megölelte, magához szorította Pálmát, és alig hallhatóan ezt mondta: "Csutikám!" Mindig ilyen kedvesen, ilyen szeretettel szólította a feleségét. Aztán lecsukta a szemét, kettőt sóhajtott, és elaludt. Örökre... - írja a Story magazin Pálma vallomása alapján.

Forrás: MTI/Czimbal Gyula

"A karjaimban halt meg a férjem. Gyuszinak nem voltak fájdalmai, nem szenvedett. Éreztem az öleléséből, hogy békével a szívében ment el. Feladta a küzdelmet, amit öt éve folytatott betegségeivel" - mondta az asszony.

Szabó Gyulát április 16-án 15 órakor a Farkasréti temető művészparcellájában helyezik örök nyugalomra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.