Perdöntő bizonyíték VV Fanni ügyében: itt találták meg a lány hajszálát

B. László hajszál vádemelés bizonyíték VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Blikk azt írja, perdöntő bizonyíték került a nyomozók kezébe, amelynek a vizsgálata meg is történt.

A Bors számolt be korábban arról, hogy a gyanúsított B. László siófoki otthonának átvizsgálásakor egy hajszálat találtak a rendőrök. A Blikk pedig most megtudta a vizsgálat eredményét: a hajszál Novozánszki Fannié.

„A rendőrök mindent átkutattak a férfi lakásában. A mosógépében találtak női hajszálakat is, amelyekről kiderült, hogy mind Fannié. A rendőrök már azt is tudják, hogy pontosan mi történt. A férfi a csomagtartójába tette Fannit, aztán lement Siófokra, a lakásába. Ahogy odaért, kinyitotta a csomagtartót, de abban a pillanatban észrevette, hogy ott van egy térfigyelő kamera, ezért visszacsukta, majd átállt máshová a bérelt kocsival. Az eltűnés másnapján egy síoverallt vett fel, aztán az autójával elhajtott a szalkszentmártoni bányatóhoz, ahol órákat töltött. Ezután ment csak haza, majd azonnal kimosta a ruháit. De nem volt elég figyelmes, így az overallon és a mosógépben is ott maradt Fanni haja” – árulta el a lapnak egy bennfentes.

A gyanúsított ezután tehette ki a lány bőröndjeit a szeméttárólóban, majd visszament Budapestre. Valószínűleg azt a pénzt kereste, amit Fanni korábban elhozott a bankból, de az is lehet, hogy a lány lakását tette rendbe, ahol dulakodtak.

A Blikk úgy tudja, a rendőrök számára már egyértelmű, hogy mi történt, és hamarosan le is zárják az ügyet. Az ügyész már meg is kapta az iratokat, minden készen áll a vádemeléshez.




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.