Görög Zita a Nőszintén című podcastban árulta el, hogy éveken át viszonya volt Seres Attila koreográfussal, aki akkor házasságban élt – szúrta ki a Borsonline. A modell a Megasztár műsorvezetőjeként ismerte meg a férfit, és elmondása szerint szinte azonnal kialakult köztük a mély érzelmi kapcsolat.

Seres Attila még nős volt, amikor összejött Görög Zitával
„Igen. Attila nős volt, amikor mi megismerkedtünk, a Megasztárnak volt a koreográfusa. Ott szerettünk egymásba. Nem tudsz ellene mit tenni. A szerelem az egy nagyon nagy erő szerintem” – idézte fel a kapcsolat kezdetét. Bár próbálták megszakítani a viszonyt, ám ez nem volt olyan egyszerű. „Megpróbáltuk, százmilliószor szakítottunk, ő a felesége mellett döntött, én pedig úgy döntöttem, hogy nem szeretnék egy másik nőt megbántani, megalázni, saját magamat ilyen kiszolgáltatott helyzetbe hozni” – fogalmazott.
A modell elmondása szerint később Seres Attila elhagyta érte a feleségét, de a kapcsolatukra így is rányomta bélyegét a korábbi helyzet. Zita egy időre külföldre, Kanadába is elutazott, hogy meneküljön. „Akkor forgattam az Underworld 2-t Vancouverben, és úgy döntöttem, hogy kint maradok. Kint is maradtam jó pár hónapig, és egyszerűen még akkor is azt éreztük, hogy ez egymás nélkül nekünk nem fog menni.”
A szeretői státusz azonban mély nyomokat hagyott benne: „A szeretői léttől szenvedtem nagyon. Azt éreztem, hogy meg vagyok alázva. A folyamatos bizonytalanság és kérdőjel mindig ott van az emberben, legalábbis bennem ott volt. Hogy velem nem teszi-e ugyanezt… Soha többet nem csinálnám ezt. A mostani fejemmel megvárnám, amíg ő úgy dönt, hogy elválnak a feleségével, és utána tiszta lappal indulunk.”
Görög Zita beszélt édesapja alkoholizmusáról is, ami gyerekkora óta kíséri és befolyásolta a párválasztásait is. „Szégyenként éltem meg, ha valahová apukám illuminált állapotban kísért el, mondjuk nyilvános eseményre. A nyolcadikos ballagásomon elfelejtett filmet fűzni a kamerába, de végigkattogtatta az egészet, csak emlékek nem maradtak belőle.”
A párkapcsolataiban is visszaköszöntek a korai traumák. „Ha egy egészséges apaképem van, lehetséges, hogy egészségesebben tudok partnert választani” – mondta a modell, aki korábban drog- és pornófüggő férfiakkal is élt.


