Ahogy megírtuk, vírusként terjed a neten egy bocsánatkérő nyilatkozat, amelyet az Astronomer vezérigazgatójának tulajdonítanak, de a cég szerint nem ő nyilatkozott. Andy Byron a Coldplay koncertjén, a csókkamerának és az egyik óriáskivetítőnek köszönhetően, a HR-igazgatóját ölelgetve bukott le. A cég egyelőre szabadságra küldte Byront, de nem lehetetlen, hogy távoznia is kell a pozíciójából.

Forrás: TikTok
Andy Byront felfüggesztették
A New York-i székhelyű Astronomer péntek este jelentette be, hogy a vezérigazgatói feladatokat ideiglenesen Pete DeJoy, a vállalat társalapítója és termékigazgatója látja el - írja a CNN. A cég korábban a LinkedInen közölt hivatalos állásfoglalást, amely szerint „vezetőinktől elvárják, hogy mind a magatartás, mind az elszámoltathatóság terén példát mutassanak”. A közlemény hozzátette, hogy a vállalat igazgatótanácsa „hivatalos vizsgálatot indított az ügyben, és hamarosan további részleteket is megosztanak”.
Chris Martin is kiszúrta őket
A felvétel szerdán készült a massachusettsi Gillette Stadionban, ahol a Coldplay éppen The Jumbotron Song című számát adta elő. A kamera ekkor mutatta Byront és Kristin Cabotot, amint összeölelkezve figyelték a koncertet. Amikor észrevették, hogy a kivetítőn láthatók, gyorsan elváltak egymástól, és megpróbálták eltakarni az arcukat. „Hű, nézzétek csak ezt a kettőt!” – tréfálkozott Chris Martin, a Coldplay frontembere a színpadról. „Vagy viszonyuk van, vagy csak nagyon félénkek” – tette hozzá.
Nem sokkal azután, hogy a lebukásról készült videó terjedni kezdett a neten, Andy Byron felesége minden közösségimédia-profilját törölte, majd megjelent egy nyilatkozat a Twitteren, amely a techmogul állítólagos szavait idézte. A nyilatkozat egy mélyen személyes hibáról beszél, ami egy nagyon nyilvános színpadon játszódik le.


