Ahogy megírtuk, Aaron Phypers beadta a válókeresetet Denise Richards ellen, hat év házasság után. A dokumentumok szerint a kapcsolatuk helyrehozhatatlanul megromlott. A férfi később elmondta, miért döntött így, a színésznő verziójában pedig egészen brutális részletek szerepelnek. Phypers szerint feleségének pszichiátriai kezelésre lenne szüksége.
„Ellopta a fotóimat” – állítja Denise Richards, aki arról számoltbe, Aaron Phypers megsértette a távoltartási végzést, és privát adatait is illetéktelenül használta. Richards a hétfőn benyújtott és a Page Six által megszerzett hivatalos iratokban azt kérte, hogy Phypers adja vissza neki „az összes róla készült képet, felvételt és a mobiltelefonját”. Emellett indítványozta, hogy férjének „tilos legyen bármilyen szöveges üzenet, e-mail, fénykép, jegyzet vagy egyéb tartalom használata, kézbesítése, másolása, nyomtatása vagy nyilvánosságra hozatala” az ő mobiltelefonjáról, laptopjáról vagy bármely más elektronikus eszközéről. Denise Richards válóperes ügyvédje, Brett Berman a People magazinnak megerősítette, hogy Phypers valóban megsértette a bíróság által elrendelt ideiglenes távoltartási végzést.
Phypers korábban többek között azzal is vádolta Richardst, hogy súlyos fájdalomcsillapító-függőséggel küzd, és állítása szerint „ötszázasával” szerzi be a Vicodint. „Van egy komoly problémája. Alkohollal is keveri, és egész éjjel fent marad” – nyilatkozta. Denise Richards ezzel szemben azt állította, hogy férje korábban erőszakos volt vele szemben, és egy alkalommal úgy megütötte, hogy monoklija lett. Phypers ezeket a vádakat határozottan tagadta.
A nyilvánosság előtt zajló ügy során Phypers azzal vádolta Richardst, hogy viszonyt folytat Rudy Reyesszel, a Különleges erők: A világ legkeményebb próbája című műsor egyik oktatójával. A 49 éves Phypers azt állította, hogy bizonyítékokat talált a feltételezett viszonyra Denise elektronikus eszközein. „Könyörgött, hogy ne menjek el, mondván, hogy ez a viszony semmi, és csak engem szeret. Aztán mindent tagadott – még a nyílt üzeneteket is, amiket találtam. Annak ellenére, hogy megígérte, hogy abbahagyja, további hazugságok és sokkoló bizonyítékok kerültek napvilágra” – vallotta.
A 49 éves Aaron Phypers a házastársi tartás megítélését is kérvényezte, hivatkozva arra, hogy wellnesscége bezárása óta nincs rendszeres jövedelme. Elmondása szerint közös kiadásaik Richardsszal elérik a havi 105 ezer dollárt, és hozzátette Denise szórja a pénzt. A válási beadványban Phypers kérte, hogy a házaspár Smoke & Mirrors Entertainment nevű közös vállalkozását egyenlő arányban osszák meg. A pár több üzleti projektben is együttműködött, köztük Denise Richards OnlyFans-profiljának működtetésében is. A házaspár 2018. szeptember 8-án kötött házasságot, a kapcsolatuk pedig a kezdeti idill után szépen lassan megromlott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.