„Tudtam, hogy mindketten házasok" - Chris Martin szándékosan bukatta le Andy Byront és szeretőjét?

Napokon keresztül az egész világ Andy Byron és Kristin Cabot viszonyától volt hangos. Az Astronomer cég vezérigazgatója és HR-igazgatója ugyanis egy Coldplay-koncerten buktak le viszonyukkal. Az ölelkező párt véletlenül szúrta ki a csókkamera, reakciójuk azonban elárulta őket. Chris Martin, a Coldplay frontembere állítólag egy friss nyilatkozatában elismerte: nem volt véletlen, hogy a csókkamera Andy Byronra és Kristin Cabotra zoomolt rá. A zenész nem hagyhatta szó nélkül a nyilvános megcsalást... Vagy mégis?
A Coldplay koncertje nem csak a zenei élmény miatt marad emlékezetes. Amikor a csókkamera a közönség soraiban elkapta Andy Byront, az Astronomer techcég vezérigazgatóját és kolléganőjét, Kristin Cabottot, a tömeg még csak egy kicsit feszengő párt látott. Chris Martin szellemes megjegyzése – „Vagy viszonyuk van… vagy csak nagyon szégyenlősek” – ekkor még ártatlan poénnak tűnt.
Csakhogy a felvétel gyorsan elterjedt és kiderült: mindketten házasok, és ráadásul ugyanannál a cégnél dolgoznak. A reakciójuk – arcuk eltakarása és menekülés a kamera elől – pedig már sokak számára árulkodó volt. Nem sokkal később a netes nyomozók azonosították őket, a házasságtörés ténye pedig hatalmas botrányt keltett, rengeteg mém is született a páros reakciójáról. És itt jön a csavar.
Az interneten egyre több helyen kezdett el keringeni egy „exkluzív nyilatkozat”, mely szerint Chris Martin tudatosan intézte úgy, hogy a pár lebukjon. Állítólag ezt mondta:
Az a pillanat nem volt véletlen.
„Tudtam, hogy mindketten házasok, mégis ott voltak, és intim módon viselkedtek egy nyilvános helyen. A bizalomnak, a családnak ez a fajta elárulása ösztönösen zavart".
A nyilatkozat szerint Chris Martin nem akarta, hogy a Coldplay szeretetről, lojalitásról és összetartozásról szóló koncertjein valaki nyilvánosan álszentséget képviseljen.
„A színpadunkon megpróbáljuk a zenénkkel a reményt és az őszinteséget közvetíteni. Nem akarom, hogy olyan emberek legyenek ott, akik ilyen nyilvánvalóan ellentmondanak ezeknek az értékeknek."
Hangzik el az állítólagos nyilatkozatban, amelyet Chris Martin a következőkkel zárt:
Nem, nem bánom, hogy lelepleztem őket.
Bármilyen tökéletes is lenne ez a narratíva, a valóságban ilyesmi nem történt. A Chris Martin nevében terjedő „nyilatkozat” teljes mértékben kitaláció – egy kreatív, de hamis online tartalom, amely ügyesen kihasználta a botrányos videó körüli felhajtást.
Chris Martin – legalábbis eddig – nem kommentálta az esetet hivatalosan. A csókkamerás jelenet valóban megtörtént, az idézett mondat („Vagy viszonyuk van, vagy szégyenlősek”) valóban elhangzott a koncerten, de minden más, ami a szándékos leleplezésről szól, hazugság.
Nem ez az első hamis nyilatkozat, ami a botrányt követően elterjedt. Sokan összeesküvés-elméleteket is gyártottak arról, hogy valószínűleg Andy Byron felesége rendezte így a dolgokat, de az Atronomer vezérigazgatója nevében is terjedtek el hamis nyilatkozatok a lebukás után.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.