Michael Schumacher állapotáról továbbra sem beszél senki, szigorúan őrzött titok, hogy milyen állapotban a legendás pilóta súlyos síbalesete óta. Ám egykori munkatársa, Flavio Briatore most betekintést engedett a hétszeres világbajnok életébe, akit évek óta csak nagyon kevesek látogathatnak.

Michael Schumacher állapota nem ad reményre okot
Michael Schumacher 2013 decemberében szenvedett súlyos fejsérülést egy síbalesetben Franciaországban. Azóta a nyilvánosság elől teljesen elzárva, svájci otthonában ápolják. Családja teljes információzárlatot tart fenn, felesége, Corinna Schumacher csupán néhány közeli ismerősnek engedi meg látogassák.
Flavio Briatore, a Benetton csapat egykori vezetője – aki Schumachert az első két világbajnoki címéhez segítette – a napokban a Corriere della Serának beszélt a legendás pilótáról: „Ha becsukom a szemem, látom őt mosolyogni egy-egy győzelem után. Inkább így emlékszem rá, minthogy csak úgy az ágyon fekszik. Corinnával azonban gyakran beszélgetünk.”
Briatore volt felesége, Elisabetta Gregoraci még az exférje nyilatkozata előtt azt mondta: „Michael nem beszél, a szemével kommunikál. Csak három ember látogathatja őt, és én tudom, kik azok.”
A rajongók az utóbbi időben reménykedtek abban, hogy a pilóta esetleg jobban van. Korábban olyan hírek láttak napvilágot, hogy Michael Schumacher – Corinna segítségével – képes volt aláírni egy Forma–1-es sisakot.
Johnny Herbert, Schumacher korábbi csapattársa úgy nyilatkozott: „Csodálatos hír, hogy Michael Schumacher aláírta Jackie Stewart sisakját. Ez egy csodálatos pillanat volt. Évek óta nem hallottunk ilyet, remélhetőleg ez egy jel.”
Schumachert máig minden idők egyik legnagyobb Forma–1-es pilótájaként tartják számon. Hétszeres világbajnoki címét csak Lewis Hamilton tudta megismételni.


