Jennifer Aniston pályája kezdetén nagy szerelemeben élt Daniel McDonalddal, aki teheséges színészként a Broadway színpadára vágyott. A kapcsolatuk öt évig tartott - akkor ért véget, amikor Aniston elvállalta Rachel Greenje szerepét a Jóbarátokban. McDonald később családot alapított – majd tragikus hirtelenséggel, 46 évesen meghalt. Aniston azóta sem tudta elengedni.

Forrás: Profimedia
Daniel McDonald és Jennifer Aniston: a színésznő a szerelem helyett karriert épített
1990-ben, jóval a Jóbarátok sikersorozat előtt, a huszonéves Jennifer Aniston beleszeretett a nála kilenc évvel idősebb Daniel McDonaldba. A kapcsolatuk öt évig tartott, és Aniston közeli ismerősei szerint a színésznő azóta sem kötődött ennyire senkihez.
„Jen Los Angelesben született, de New Yorkban nőtt fel szigorú szülők mellett. Amikor visszaköltözött Kaliforniába, Daniel biztonságot és védelmet jelentett számára” – emlékezett vissza egy közeli barát. McDonald inkább a New York-i színházi világhoz vonzódott, és úgy tervezték, hogy együtt térnek majd vissza a keleti partra, hogy ott építsenek közös jövőt.
Aztán jött a Jóbarátok. Aniston előtt megnyílt a hírnév kapuja, és úgy döntött, Los Angelesben marad. „Tudta, hogy ez egy életre szóló lehetőség” – mondta a bennfentes. Bár a kapcsolatot nem szakították meg azonnal, fokozatosan eltávolodtak egymástól. A döntés, hogy karrierjét választotta, örökre meghatározta Jennifer Aniston életét – és utólag úgy tűnik, nagy árat fizetett érte, azóta sem találja a másik felét.
Daniel McDonaldot később Tony-díjra jelölték, majd 1999-ben feleségül vette Mujah Maraini-Melehi rendezőt, két gyermekük született. 2006-ban a férfinél agydaganatot diagnosztizáltak, és egy évvel később, 46 évesen meghalt.
Aniston mélyen megrendült. „Ő volt az első szerelme, a lelki társa” – idézte fel egy forrás. Nyilvános megemlékezése azonban nem tetszett az özvegynek: a rendezőnő a közösségi médiában bírálta a színésznőt, mondván, hagyja békében gyászolni a családot.
Jennifer Aniston állítólag sosem akart fájdalmat okozni. Csupán őszintén elmondta, hogy Daniel McDonald különleges helyet foglalt el a szívében, és a mai napig vissza-visszagondol rá. „Nem tudja elengedni. Azt mondja, Dan volt az igazi szerelme – és sokszor elgondolkodik azon, vajon megtalálja-e valaha újra azt, amit mellette érzett” - monda a RadarOnline egyik forrása.
Jennifer Aniston kétszer is volt házas – előbb Brad Pitthez, majd Justin Theroux-hoz ment feleségül –, de egyik kapcsolat sem bizonyult tartósnak. McDonald emléke viszont, úgy tűnik, kitörölhetetlen maradt.


