Jennifer Aniston 56 évesen közel négy évtizednyi hollywoodi pályafutással a háta mögött is tud még olyan pontot mutatni a szakmai bakancslistáján, amit eddig nem sikerült kipipálnia. A színésznő reménykedik, hogy sikerül még megvalósítania a karrierálmait. A sztár interjúban beszélt arról, mi az, amit nagyon szeretne mág megvalósítani, de egyelőre nem kapott felkérést.

Forrás: GETTY IMAGES NORTH AMERICA
Jennifer Aniston legdédelgetettebb álma egyelőre nem látszik megvalósulni
„Mindenképpen szeretnék egy Broadway-darabban szerepelni ” – mondta ela People-nak Jennifer Aniston, és így folytatta: „Ez rajta van a bakancslistámon, de az fontos, hogy megtaláljam rá az időt és a megfelelő darabot, a megfelelő anyagot. De mindenképpen játszanom kell egy Broadway-darabban”.
Jennifer Aniston édesanyja Nancy Dow és apja, John Aniston a szórakoztatóiparban dolgozott, így a színésznő már fiatalon megismerte a szakmát. Miután elvégezte New York-ban a művészeti középiskolát, szerepelt néhány Off-Broadway produkcióban, és számos televíziós műsorban, mielőtt a filmvásznon is debütált az 1993-as Gyilkos kobold című filmben.
Nem sokkal később Anistont beválasztották a Jóbarátokba Rachel Green szerepébe, a karakter 1994 és 2004 között, a sorozat végéig alakította. Ikonikus szerepét Courteney Cox, Lisa Kudrow, Matt LeBlanc, Matthew Perry és David Schwimmer oldalán játszott.


