Mindenki mára várta Kapu Tibor földet érését, tévesen – Kiderült a valódi dátum!

Több mint 40 év után ismét egy magyar űrhajós kilövését nézhette végig a világ. Kapu Tibor 2025. június 25-én indult el a Nemzetközi Űrállomásra, ahol az Axiom Space Ax-4 küldetésén vesz részt. 27 és fél órás repülés után június 26-án az űrhajójuk sikeresen rácsatlakozott az ISS-re, így Farkas Bertalan után, második magyarként Kapu Tibor is meghódította a világűrt. Társaival, az amerikai Peggy Whitsonnal, az indiai Shubhanshu Shukla-val és a lengyel Slawosz Uznanski-Wisniewskivel nagyjából két hetet töltenek az űrállomáson.
A 12 napos űrtartózkodását Tibor folyamatosan dokumentálta, sőt videóüzenetekkel kommunikált a magyar emberekkel. Elmesélte és meg is mutatta, mi az ő feladata és milyen kísérleteket végez ebben az időintervallumban.
A két hét azonban lassan a végéhez közeledik és bár felröppent a hír, hogy az Axiom legénysége július 10-én, csütörtökön tér vissza a Földre, még várniuk kell azoknak, akik élőben szeretnék figyelemmel követni a landolást.
A valódi földet érésre szombatig, azaz július 12-ig várnunk kell: ha minden jól megy, akkor Kapu Tibor 2 nap múlva indul haza.
Friss infó: az Európai Űrügynökség (ESA) szerint július 14 előtt nem várható Kapu Tiborék csapatának hazaútja, pontos dátumot azonban egyelőre nem közöltek. Hivatalos közlemény nem érkezett még a témában, cikkünket frissítjük!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.