Sean „Diddy” Combs jogi csapata arról szeretné meggyőzni a bíróságot, hogy a zenész a börtönbüntetés helyett házi őrizetet kapjon októberben. A védők szerint a P. Diddy a börtönön kívül hatékonyabban férhetne hozzá terápiás és rehabilitációs programokhoz, amire nagy szüksége van.

Forrás: Getty Images
P. Diddy ügyvédje a házi őrizetet mellett érvel
Az 55 éves P. Diddyt július elején ítélték el két rendbeli prostitúció céljából történő szállítás miatt, amiért akár 20 év szabadságvesztés is kiszabható. Marc Agnifilo, a zenész vezető ügyvédje augusztus 8-án a TMZ-nek azt nyilatkozta, hogy jogi csapatuk mérlegeli, hogy bíróságtól kérjék-e ügyfelük előzetes letartóztatásának megszüntetését és otthoni felügyeletét. „Vannak terapeutái, de ők úgy járnak be hozzá, a börtönben nincsenek megfelelő rehabilitációs programok vagy nagyon kevés. Diddy pedig azon van, hogy megküzdjön a problémáival” – mondta Agnifilo, aki úgy véli, Diddy számára a legjobb lenne a házi őrizet, ahol intenzívebben vehetne igénybe terápiás eszközöket. „Ez mindenképpen egy olyan érv, amit felhozhatok. Természetesen ügyfelem házi őrizetbe helyezésének a feltétele lenne, hogy megfelelő terápiában részesüljön. Szerintem szüksége van rá, és azt hiszem, ő is úgy gondolja, hogy szüksége van rá, és ez a lényeg” – nyilatkozta.
Mindeközben az 55 éves P. Diddy komoly vádakat fogalmazott meg a brooklyni Metropolitan Detention Centerben uralkodó állapotokról legutóbbi óvadékkérelmében. A zenei mogul szerint az intézményben rendszeresen fogyaszthatatlan, férgekkel szennyezett vagy lejárt szavatosságú ételt kapnak a rabok. A korábban a luxusélethez szokott rapper 2024 szeptembere óta van előzetes letartóztatásban, és a börtönélet láthatóan súlyos nyomot hagyott rajta – jelentős testsúlycsökkenésről és fizikailag leromlott állapotról számolt be ügyvédje, Marc Agnifilo. A védő a bíróságnak benyújtott dokumentumban úgy fogalmazott: „az intézmény körülményei méltatlanok, az étkezések minősége különösen aggasztó”


