Ahogy megírtuk június elején Jessie J videóban vallott rajongóinak arról, hogy mellrákkal diagnosztizálták. A 37 éves énekesnőt azóta megműtötték, masztektómián esett át, ő pedig többször is posztolt a közösségi médiában az egészségi állapotáról. Jessie nemrégiben újra kórházba került, miután nehézlégzést tapasztalt, az orvosok fertőzést állapítottak meg nála, ami az operáció következménye. Nemrégiben az énekesnő arról beszélt, sokat gondolkodik azon, miért lett beteg.
A 37 éves Jessie J a The Sunday Timesnak adott interjúban beszélt arról, hogy úgy gondolja, a mellrák diagnózisa figyelmeztetésként érkezett, hogy lassítson és újraértékelje az életét. Hozzátette, a lassítás számára nehéz: szeret mozgásban lenni, pörögni és minél aktívabban élni az életét. Korábban arról is beszélt, hogy sokat kell pihennie, és az egyik legnagyobb fájdalma, hogy nem tudja felemelni fiát, Skyt, aki most sokat van az édesapjával, hogy Jessie pihenni tudjon.
Áprilisban derült ki, hogy Jessie J mellében egy 5 centiméteres csomót találtak, és masztektómiára lesz szüksége. „Korai mellrákot diagnosztizáltak nálam, kiemelem a korai szót; a rák bármilyen formában szörnyű, de én ragaszkodom a korai szóhoz” – mondta akkor egy Instagram-videóban. A műtéttel sikeresen eltávolították az összes rákos szövetet, azonban az énekesnő szerint a gyógyulási folyamat még nem ért véget. „Az emberek azt gondolják, ha egyszer minden rendben van, akkor vége van. De még gyógyulnom kell és lesz egy újabb, helyreállító műtétem is” – tette hozzá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.