Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Life.huVarga Ákos, művésznevén Mankind 2017-ben jelent meg a budapesti klubéletben. Elsőként az ILL Panorama rendezvényein lehetett vele találkozni, később a Premier Klub és az Arzenál rendszeres fellépője lett. Nemcsak a DJ-pult mögött dolgozott, rendezvények szervezéséből is kivette a részét: a Pursuit of acid, a Tripolar és a Hardboiled bulikban egyaránt közreműködött.

Forrás: Instagram
Mankind az Anima Sound Systemmel is dolgozott
Később az Aether Klub rezidens DJ-je és szervezője lett, majd az Easy Art Space programjainak szervezésével foglalkozott - írja a Refresher.
Varga Ákos producerként részt vett az Amina Sound System Tekerd meg és táncolj című remixlemezének munkálataiban, 2019-es ROT című számához készített videóklip ugyanabban az évben elnyerte a Magyar Klipszemle szervezőinek különdíját. 2024-ben Lost & Found címmel adott ki EP-t.
Mankind az elmúlt időszakban már Berlinben építette karrierjét. Rendszeresen fellépett a német fővárosban, és ott jelentette meg Feletnek Főhőse című lemezét is. Legfrissebb, Jentrico Mystico című EP-je szeptember eleje óta hallgatható.