Miley Cyrus Liam Hemsworth párkapcsolat megcsalás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Miley Cyrus és Liam Hemsworth kapcsolata felett egyre több a viharfelhő, melyben a hírek szerint nagy szerepet játszanak az exek. 

A páros Az utolsó dal című 2010-es Nicholas Sparks-adaptáció forgatásán ismerkedett meg, majd hamarosan el is jegyezték egymást, ám 2013-ban szakítottak. Idén januárban azonban elterjedt, hogy az egykori szerelmes- és jegyespár tagjai újra összejöttek, mely igaznak bizonyult: a hírek szerint újra megtörtént az eljegyzés. Most viszont nagy a balhé a pár körül, hiszen felbukkant egy régi ex - írja a Life and style.

Forrás: Kevin Winter / Getty Images North America / AFP

Liam állítólag totálisan kikelt magából, amikor felfedezte, hogy szerelme titokban SMS-ezik exével, Patrick Schwarzeneggerrel. "Miley azonnal megesküdött rá, hogy egyoldalú a dolog, és semmit nem akar a sráctól, de Liam így is totálisan kikészült!" - mondta el a magazinnak egy bennfentes.

Voksán Virág egy elmegyógyintézetből szökött beteggel randizotthttp://www.life.hu/sztarok/20160916-voksan-virag-elmebeteggel-randizott-akit-a-chaten-ismert-meg.htmlVoksán Virág nem mindennapi randiról mesélt Mádai Viviennek és Czippán Anettnek. Szó szerint megőrülnek érte a férfiak. TV + SztárokOrigoElképesztő információ! Férjhez megy Rihanna!http://www.life.hu/sztarok/20160916-barbados-szigeten-mondja-ki-az-igen-rihanna.htmlMicsoda hírek! A világhírű énekesnő, Rihanna férjhez megy. Állítólag Barbadoson mondja ki a boldogító igent szerelmének! TV + Sztárok--Végleg vége! Szakított Varga Viktor és Cinthya Dictatorhttp://www.life.hu/sztarok/20160915-vegleg-vege-szakitott-kiraly-viktor-es-cinthya-dictator-egy-eve-mar-hogy-kibekultek.htmlEgy éve már, hogy Viktor és Cinthya megpróbálták felmelegíteni kapcsolatukat. Most azonban úgy tűnik, hogy végleg szakítanak. TV + SztárokFotó: Marton Szilvia - OrigoPokorny Lia: "Zárkózott életet élek"http://www.life.hu/sztarok/20160915-pokorny-liat-jeloltek-a-cometre-de-zarkozott-eletet-el-furcsa-szamara-a-dijatado-koruli-felhajtas.htmlNovember 25-én ismét útjára indul az üstökös, hiszen Comet lesz! Idén egy új kategóriában, a legjobb színésznők kategóriájában Pokorny Lia az egyik jelölt. De mit jelent számára ez a jelölés? TV + SztárokFotó: M.Schmidt János – OrigoTényleg egyszerre vár kisbabát Katalin hercegné és a húga?http://www.life.hu/sztarok/20160915-egyszerre-var-babat-katalin-hercegne-es-huga-pippa.htmlAz OK! Weekly Magazin nem mindennapi hírről számolt be a minap. Állításuk szerint Katalin hercegné és húga, Pippa Middleton egyszerre várandósak. TV + Sztárok--Csupasz fenékkel karácsonyozik a Morning Show!- Sebestyén Balázsék előre hozták az ünnepekethttp://www.life.hu/sztarok/20160915-sebestyen-balazs-rakoczi-feri-es-vadon-jani-ma-tartjak-a-karacsonyt.htmlA Morning Show őrült triója ma sem hagyta pihenni a rekeszizmainkat. Balázs, Jani és Feri hónapokkal előrehozták a karácsonyi időszakot. Volt akinek kicsit nehezebben ment az átszellemülés... TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.