Torgyán József özvegye elengedte férje lelkét

Fotó: Hirling Bálint - Origo -
Torgyán József özvegy temetés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fájdalmas búcsút vett Mária a férjétől, Torgyán Józseftől. Az özvegy asszony elmondása szerint nehéz volt elengedni a társa lelkét. 

Ahogy azt a Life.hu korábban megírta, Torgyán József 85 éves korában életét vesztette XII.kerületi otthonában. Özvegyét, Cseh Máriát nagyon megviselte a haláleset, ugyanis elmesélése szerint nem volt semmilyen előjele a bajnak.

Torgyán József ravatala a Szent István-bazilikában Fotó: Hirling Bálint - Origo

Egy korábbi nyilatkozatában azt mondta, nem tud belenyugodni szeretett férje elvesztésébe, ami nem csoda, hiszen 61 évig éltek boldog házasságban. Ám a friss hírek azt mutatják, hogy túl van a lelkileg legnehezebb időszakon. A temetést követően, a napokban egy templomi szertartás keretén belül is búcsút vettek Józseftől.

Elengedtük Jóska lelkét, ami a halála után még negyven napig velünk volt. Egy gyönyörű szentmisén vett részt a családunk és a legközelebbi barátok a Fő utcai görög katolikus templomban. Nyilvános volt a szertartás, a férjem lelki üdvösségéért imádkoztunk, a pap énekelt is" - írta meg a Ripost.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.