Muri Enikő éhezett az Ázsia Expressz forgatása alatt

Muri Enikő Ázsia Express
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Muri Enikő Fésűs Nelly oldalán vett részt az Ázsia Expressz című műsorban, amit hamarosan láthatunk majd a TV2 képernyőjén. A sztár elárulta, hogy voltak komoly holtpontok is a forgatás alatt.

Nem kis kalandra vállalkozott az a sztárcsapat, akik az Ázisa Expressz című műsorban fognak szerepelni hamarosan. Sztárpárok vállalták, hogy minimális összegből bejárják Ázsiát. Muri Enikő hatalmas kalandnak fogta fel ezt a túrát, ám bevallása szerint voltak olyan holtpontjai, amikből csapattársa, Fésűs Nelly rángatta ki.

Muri Enikő bevallotta, hogy éhezett Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

"Nagyon büszke vagyok rá, hogy végigcsináltam. Amikor a nehézségek miatt fel akartam adni, Nelly mindig visszahúzott a gödör aljáról. Előfordult, hogy harminc órán át semmit nem ettünk. Olyan gyenge voltam, hogy járni is alig bírtam. Ilyenkor mindig Nelly segített. Úgy vágtunk bele, hogy megbeszéltük, nem veszünk össze egymással" - mesélte a Borsnak az énekesnő.

Till Attila beszólt Mága Zoltánnak a Sztárban sztárban: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20170925-tilla-beszolt-maga-zoltannak-a-sztarban-sztarban.htmlA Sztárban sztár legutóbbi adásában Tilla sem tudta kihagyni Mága Zoltán szelfi-botrányát: élő adásban szólt be a hegedűművésznek a műsorvezető. TV + Sztárok--Ördög Nóra is játszik kislányával, Micivel a Vigyázat! Gyerekkel vagyok című műsorbanhttp://www.life.hu/sztarok/20170925-ordog-nora-is-szerepel-sajat-musoraban-kislanyaval-micivel.htmlÖrdög Nóra is szerepelni fog kislányával saját műsorában, a Vigyázat! Gyerekkel vagyok című nagysikerű sztáros produkcióban. TV + Sztárok--Ittas vezetésért ítélték el az Irigy Hónaljmirigy egyik tagját, Kabai Lászlóthttp://www.life.hu/sztarok/20170925-ittas-vezetesert-eliteltek-az-irigy-honaljmirigy-egyik-tagjat-kabai-laszlot.htmlIttas vezetés vétsége miatt ítélte el a bíróság Kabali Lászlót, az Irigy Hónaljmirigy egyik oszlopos tagját. Akár börtönbe is mehet... TV + Sztárok--Sztárban sztár: Csézy esett ki a versenybőlhttp://www.life.hu/sztarok/20170924--csezy-esett-ki-a-versenybol-a-sztarban-sztarbol.htmlIsmét egy versenyzővel kevesebben folytathatják a jövő héten a Sztárban sztár versenyét. Vasárnap este Csézytől búcsúzhatunk.TV + SztárokOrigo5 év után végleg szakított Hódi Pamela és Berki Krisztiánhttp://www.life.hu/sztarok/20170924-5-ev-utan-vegleg-szakitott-egymassal-hodi-pamela-es-berki-krisztian.htmlMár többször felröppent a szakításuk híre, és volt is, hogy külön töltöttek hónapokat, de mindig visszatalált egymáshoz Hódi Pamela és Berki Krisztián. Nemrégiben - már többedszer - az esküvőt tervezték, de az elmaradt, most pedig Pamela arról ír: végleg vége a kapcsolatuknak. TV + SztárokOrigoJanicsák Veca szőke hajra váltotthttp://www.life.hu/sztarok/20170924-janicsak-veca-szoke-hajra-valtott-a-sztarban-sztar-kedveert.htmlA fiatal énekesnő vasárnap Christina Aguilera bőrébe bújik a Sztárban Sztár színpadán. Veca elárulta, jócskán meggyűlt a baja az amerikai díva különleges mozgásának elsajátításával. TV + SztárokFotó: Szabó Balázs/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.