Így érzi magát Baukó Éva Havas Henrik kirúgása után

Forrás: -
Havas Henrik metoo szexuális zaklatás Baukó Éva
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ATV nem hosszabbította meg Havas Henrik december 31-én lejáró szerződését a szexuális zaklatási vádak miatt. A tévést először Baukó Éva vádolta meg, majd Molnár Anikó is a nyilvánosság elé állt történetével.

"Nem szerettem volna, hogy emiatt kirúgják Henriket, mégis vegyes érzelmeim vannak az egésszel kapcsolatban. A legjobban azt sajnálom, hogy semmilyen formában nem kért tőlem bocsánatot, de még csak fel se keresett, holott bőven lett volna mondanivalója. A szarkazmusa és a cinizmusa mögötti nagy egója most visszaütött, és a saját munkahelye a saját belső vizsgálata után is úgy döntött, megválik tőle. Csak magának köszönheti, hogy ilyen helyzetbe került" - mesélte Baukó Éva a Borsnak, akit Havas meg is zsarolt azzal, hogy nem nem fekszik le vele, elintézi, hogy ne legyen munkája a mádiában.

Baukó Éva bocsánatkérést vár Havas Henriktől Forrás:

Havas azt mondta az N1TV-nek adott interjújában, hogy mindenkit be fog perelni, aki zaklatással vádolta, Éva azonban nem tud róla, hogy ez megtörtént volna. A ValóVilág egykori szereplője szerint Henrik bűnösségét igazolja az is, hogy nem képes bocsánatot kérni, és csendben sem tud maradni.

Férje hűtlenségéről vallott Jakupcsek Gabriellahttp://www.life.hu/sztarok/20171220-ferje-hutlensegerol-vallott-jakupcsek-gabriella.htmlJakupcsek Gabriella első férjét, Máté Gábort a tíz éve elhunyt Albert Györgyi szerette el. Jakupcsek húsz évig nem beszélt az eseményekről, annyira megbántották őt nőiségében. A műsorvezető a Viasat3 műsorában, a Lakástalkshowban vallott Lovász Lászlónak az őt ért traumáról.TV + Sztárok--Videóban jelentkezett be Demcsák Zsuzsahttp://www.life.hu/sztarok/20171219-elo-videoban-jelentkezett-be-demcsak-zsuzsa-musorvezeto.htmlFacebook-oldalán jelentkezett be Demcsák Zsuzsa. Elmondta, hogyan töltötte az idejét, amióta nem láthatjuk a képernyőn, és arról beszélt, nagyon jól van.TV + Sztárok--Meglepő videó került elő a 18 éves Meghan Markle-rőlhttp://www.life.hu/sztarok/20171219-meglepo-video-kerult-elo-a-18-eves-meghan-marklerol.htmlEgy tinédzserkori videó került elő Meghan Markle-ről, amelyben barátnőjével épp egy táncos castingra igyekszik. TV + Sztárok--Sztárok, akik 40 felett is vállaltak gyereket: Fejős Évától Halle Berryighttp://www.life.hu/sztarok/20171219-sztarok-akik-40-felett-is-vallaltak-gyereket-fejos-evatol-halle-berryig.htmlHabár egyre inkább kitolódik a gyermekvállalás időszaka, 40 felett szülni még mindig kicsit extrém, pedig egyre több híres és nem híres nő vállal a negyedik iksz után is gyermeket. Íme, azok a sztárok, akiknek negyvenen túl is született gyermekük. TV + Sztárok--Aradszky László özvegyének szomorú lesz a karácsonyahttp://www.life.hu/sztarok/20171219-aradszky-laszlo-ozvegyenek-szomoru-lesz-a-karacsonya.htmlAradszky László hirtelen távozott az élők sorából, özvegye a mai napig nem tudta elfogadni, hogy szeretett férje nincs többé. Éva mindennap néhai férje lemezeit hallgatja, közben mindig elerednek a könnyei. Előre fél a karácsonytól. TV + Sztárok--Újabb szexi fotón Palvin Barbi, ő maga posztolta a képethttp://www.life.hu/sztarok/20171219-ujabb-szexi-foton-palvin-barbi-o-maga-posztolta-a-kepet.htmlÚjabb szexi fotó érkezett Palvin Barbitól, a szépség most egy ágyban ejtőzve néz csábosan a kamera felé. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.