Másfél év után szakított Gyurta Dani és Cserpes Laura

Forrás: Instagram/cserpeslaura -
párkapcsolat Cserpes Laura Gyurta Dániel szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újabb szakítás a magyar úszóvilágban: Gyurta Dániel és Cserpes Laura színésznő már nincsenek együtt.

A Blikknek az olimpiai bajnok Gyurta egyik ismerőse erősítette meg a hírt: "Igen, szakítottak, egy ideje már külön utakon járnak." Az is kiderült, hogy egy ideje már gond volt a kapcsolatukkal, a sok munka felőrölte a szerelmet.

Gyurta Daninak és Cserpes Laura Forrás: Instagram/cserpeslaura

Gyurta Dani tagja a magyar úszószövetség elnökségének, és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságának, ezért nagyon elfoglalt. Az estébe, éjszakába nyúló programokon a sportoló rendszerint egyedül vesz részt. Laurának is rengeteg a dolga, az elmúlt hónapokban sorozatot forgatott, szerepelt a Sztárban sztárban, és rendszeres fellépései is vannak. Nem csoda, ha alig maradt idejük egymásra.

Bejelentették Eugénia hercegnő és Jack Brooksbank eljegyzéséthttp://www.life.hu/sztarok/20180123-bejelentettek-eugenia-hercegno-es-jack-brooksbank-eljegyzeset.htmlÚjabb esküvő készül a brit királyi családban: a Buckingham-palota bejelentése szerint Eugénia hercegnő, II. Erzsébet királynő 27 esztendős unokája összeházasodik polgári származású barátjával, a 30 éves Jack Brooksbankkel. TV + Sztárok--Így vigyáz a vonalaira a várandós Luxus Dalmahttp://www.life.hu/sztarok/20180122-igy-vigyaz-a-vonalaira-a-terhes-luxus-dalma.htmlTerhestornára jár és speciális diétát folytat a második gyermekével várandós Smaltig Dalma. TV + SztárokOrigoÍgy alszik édesanyja karjaiban Jessica Alba néhány hetes kisfia - Cuki fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180122-igy-alszik-edesanyja-karjaiban-jessica-alba-nehany-hetes-kisfia.htmlTündéri fotót osztott meg kisfiáról Jessica Alba: a néhány hetes Hayes épp az igazak álmát alussza édesanyja karjaiban. TV + Sztárok--Sirokai Diána plus size modellről áradozik a külföldi sajtóhttp://www.life.hu/sztarok/20180122-sirokai-diana-magyar-plus-size-modellrol-aradozik-a-kulfoldi-sajto.htmlÚjraalkotta Gigi Hadid meztelen reklámfotóját a gyönyörű magyar plus size modell, Sirokai Diána, akire már a külföldi sajtó is felfigyelt. TV + SztárokOrigoElárulta, nudista szigetre vágyik Cicciolina http://www.life.hu/sztarok/20180122-nudista-szigetre-vagyik-cicciolina.htmlVicces jeleneteknek lehetettek szemtanúi azok, akik látták Ciccionlinát az egyik ma reggeli tévéműsorban. TV + Sztárok--Biszexuális drogbárónőt alakít Catherine Zeta-Jones - Videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180122-biszexualis-drogbaronot-alakit-catherine-zeta-jones-video.htmlIgen forró jeleneteket tartalmaz a Cocain Godmother című film előzetese, amelyben Catherine Zeta-Jones egy biszexuális drogbárónőt alakít. TV + Sztárok--




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.