Bubik Istvánnal való szerelméről vallott Szentandrássy Hédi képzőművész

Forrás: Babits Mihály Kamaratársulat -
Bubik István Szentandrássy Hédi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bubik Istvánnal való kapcsolatáról beszélt szerelme, Szentandrássy Hédi. Elmondta, első látásra beleszeretett a férfiba, hozzátette, fogalma nem volt, hogy a színész házas. Bubik István 2004 novemberében hunyt el autóbalesetben. 

"A Kalóztanya nevű helyen találkoztunk. Nagyon finom zenét játszottak, rendszeresen jártam ide egy baráti társasággal. Emlékszem, nagyon kellett pisilnem, és István mutatta meg nekem, hogy hol van a mosdó. Ahogy megláttam, tudtam, hogy valami közünk lesz egymáshoz!" – nyilatkozta a Borsnak Szentandrássy Hédi, aki ekkor még nem tudta, hogy a színésznek felesége van.

"Sok idő elteltével szereztem tudomást az asszonyról, akivel állítólag nyitott házasságban éltek. Tiltakoztam is az elején, mert nem akartam harmadik lenni, pedig tudtam: az égiek törvénye, hogy mi egymásra találtunk" – tette hozzá az asszony, aki a megismerkedésük után egy hónappal várandós lett gyermekükkel, Kincsővel.

Forrás: Babits Mihály Kamaratársulat

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.