Ez Csonka András hétfői blogja a Life.hu-n.

Szia, anyu! Azt igazán nem mondhatjuk, hogy számomra idegenül csengene a szelfi szócska. Milyen marhaság, hogy pár éve még azt hittük volna, valami kelet-kínai tájszólást jelöl ez a pár betű, ma meg teljesen beépült az életünkbe. Na jó, az enyémbe talán az átlagnál jobban. Pláne, amióta közkincs lett a szelfibotom. Amikor veled fényképezkedtünk, napokat kellett várni, míg a filmet előhívták, és drukkolhattunk, hogy a kész képek legalább ne legyenek homályosak. Ma pedig ha valami nem sikerül, egy törlés a telefonon, és kész, jöhet még egy próbálkozás.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Én aztán próbálkozom elégszer.

A hét szelfiterméséből kettőt választottam. Vasárnap kis közös ebéden röffentünk össze a volt famíliásokkal, most Cilike, Lenke, Sír Kati meg én képviseltük a színészeket, és ott volt Gyuri, a felvételvezetőnk, és az ikrek szülei is. Az egyik apropó a januári szülinaposok, Cili és én, de kikötöttem, hogy semmilyen ajándékozás ne legyen, a lényeg, hogy kicsit együtt vagyunk. Ezt persze páran megszegték, amiért „büntetésből”, orvul meghívtam a kis csapatot az ebédre. Búcsúzóul Cilivel azért még belefért egy szelfi, ami pontosan mutatja, hogy mellette az a nyolc év anno, totál röhögésben telt, és ma sem lehet szontyoli képet készíteni róla, hála istennek. 

Forrás: Csonka András

Tegnap kicsit visszamentem gimisbe, konkrétan a Szent László gimnázium diákjaival bandáztam délután, akik meghívtak egy kis traccspartira. Imádom azt a hangulatot, ami a középiskolai éveimet juttatja eszembe, bár ez akkor sokszor az átlagnál izgalmasabb szituációkat is jelentett, de alapjában mégis teljes nyugalomban telt. Elmeséltem nekik, hogy micsoda lehetőség volt a suli melletti épületben lakni, bár ugyebár arra te is emlékszel, hogy ennek dacára mégis korán mentem be, ha volt egy kis pótolnivaló a leckékben. A szelfi itt sem maradt el, de nekik már persze nem kellett emiatt magyarázkodnom. 

Forrás: Csonka András