Roberto konyhája medvehagyma recept kenyér
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Medvehagyma. Ez a tavaszi növény olyan színfolt a konyhában, amit érdemes különleges formában felhasználni. Nagyon finommá teszi a burgonyát, de önmagában is fogyasztható. Nyugtató hatása révén a tavaszi fáradtság és stressz leküzdésében is kiválóan alkalmazható. Én kenyérbe sütöttem, de számtalan módon el lehet készíteni!

Hozzávalók 4 személyre

• 10 dkg rétesliszt
• 30 dkg finomliszt
• 10 levél medvehagyma
• 1 evőkanál fenyőmag
• 6 evőkanál olívaolaj
• 1 teáskanál só
• 2,5 dl langyos víz
• 1 tasak instant élesztő

Medvehagymás kenyér Forrás: Roberto konyhája

Elkészítése

1. Mossuk meg a medvehagymát, fogjuk csokorba, és szeleteljük apróra. Melegítsük fel az olajat, dobjuk rá a fenyőmagot és a medvehagymát, keverjük fél percig, majd húzzuk le a tűzről és adjuk hozzá a sót. Hagyjuk kihűlni.

2. Tegyük tálba a liszteket, keverjük hozzá az instant élesztőt, majd adjuk hozzá a langyos vizet, és a robotgép dagasztószáraival kezdjük el dagasztani. Mikor összeállt a tészta, adjuk hozzá a medvehagymás-olajos keveréket, és addig dagasszuk, míg elválik az edény falától.

3. Hagyjuk pihenni, míg a duplájára kel, majd alaposan lisztezett deszkán gyúrjuk át, és formáljunk belőle cipót, majd pihentessük 10 percig. Készítsünk kenyérformát belőle úgy, hogy bal kezünkkel a kerek cipó alsó részét a deszkához nyomjuk, majd jobb kezünkkel húzzuk a cipótészta tetejét másfélszeres nagyságúra. Hajtsuk vissza és tekerjük fel, így több levegő kerül a tésztarétegek közé.

4. Rakjuk sütőpapírral bélelt tepsibe, és letakarva hagyjuk kelni további 10 percig. A tetejét vágjuk be pár helyen éles késsel, és 180 °C-ra előmelegített sütőben légkeveréses funkción süssük 40 percig.
Közben szükség szerint fordítsuk meg a tepsit, hogy az elöl, illetve hátul lévő fele is egyenletesen megsüljön.

A sütőből kivéve egy megnedvesített konyharuhával terítsük le 5 percre, hogy a külseje finom puha legyen.

Juhtúrós sztrapacska Roberto konyhájábólhttp://www.life.hu/sztarszerzok/roberto-konyhaja/20180312-juhturos-sztrapacska-recept-roberto-konyhahajabol.htmlEgy igazi klasszikus, amiről mindig csak beszélünk, és amikor elkészül, nem lehet abbahagyni az evését. Nem olyan régen Prágában jártam, és lépten-nyomon azt tapasztaltam, hogy a cseh konyha nagyon hasonló a magyar konyhához. Az ízek ismerősek voltak, mégsem ugyanolyanok, mint itthon. Ott kaptam az ihletet, hogy főzzek egy finom juhtúrós sztrapacskát. Én egyszerűen imádom, nézzük, hogyan készül! Roberto konyhájaOrigoRoberto konyhája: citromos lilaburgonya-leveshttp://www.life.hu/sztarszerzok/roberto-konyhaja/20180312-citromos-lilaburgonya-leves-recept-roberto-konyhajabol.htmlA lilaburgonya a megszokott fehér, és vörös krumplikkal ellentétben sokkal könnyebben beilleszthető a diétánkba, így azok is nyugodtan fogyaszthatják, akik fogyókúrázni szeretnének. Igaz, nem túl olcsó, de ha megtudjuk, hogy mennyire egészséges, rögtön nem fogjuk sajnálni érte a plusz pénzt. Roberto konyhájaOrigoTavaszváró karfiolleveshttp://www.life.hu/sztarszerzok/roberto-konyhaja/20180312-kafriolleves-recept-roberto-konyhajabol.htmlAmikor belépünk márciusba, a remény, hogy magunk mögött hagyjuk a telet egyre erőteljesebb. De amíg mínuszok vannak odakint, miután hazaértünk, szeretnénk még jobban felmelegedni. Ez az egyszerű leves ebben fog segíteni, és a tányérban kavargó zöldségek színei még közelebb repítik hozzánk a tavaszt. Roberto konyhájaOrigoRoberto konyhája: rántott tofu kuszkusszal és kéksajtmártássalhttp://www.life.hu/sztarszerzok/roberto-konyhaja/20180312-roberto-konyhaja-rantott-tofu-kuszkusszal-es-keksajtmartassal-recept.htmlNagyon szeretem a rántott húst, sőt szinte minden panírozott ételt és van amikor úgy érzem, szívesen kipróbálnék valamit, ami nem része a mindennapos étkezéseimnek. Szeretem a vegetáriánus és vegán konyhát, volt, hogy tofuból készített gyrost ettem. Ezért is döntöttem úgy, hogy most egy hús nélküli receptet osztok meg veletek. Ha úgy érzitek, hús nélküli ételre vágytok, akkor ezt a receptet szívből ajánlom, hiszen olykor kell ez a fajta ízkaland is! Roberto konyhájaOrigoKarfiolkrémleves pirított kolbásszalhttp://www.life.hu/sztarszerzok/roberto-konyhaja/20171204-karfiolkremleves-piritott-kolbasszal-roberto-konyhahabol.htmlEz a leves garantáltan felmelegít a leghidegebb napokon is. Roberto konyhájaOrigoRoberto konyhája: fekete szezámmagos rántott padlizsán friss salátával - recepthttp://www.life.hu/sztarszerzok/roberto-konyhaja/20171117-roberto-konyhaja-feketeszezam-magos-rantott-padlizsan-friss-salataval-recept.htmlVannak pillanatok, amikor gyorsan szeretnénk egyszerűt és finomat főzni. Ilyenkor vetem be ezt a rántott padlizsán receptet. Mindössze 30 perc az előkészületekkel együtt, és ha netán gluténmentes életet éltek, a lisztet és a zsemlemorzsát is le tudjátok cserélni bioboltban vásárolt termékekre. Gluténmentesen is sokféleképpen készíthetjük el a rántani kívánt ételeinket. A liszt-tojás-zsemlemorzsa verzió készülhet kukorica-, rizs- vagy például csicseriborsóliszttel is, zsemlemorzsában pedig kapható – vagy készíthető – gluténmentes verzió is. Ez utóbbiba keverhetünk szezám- vagy lenmagot, illetve lenmagpelyhet is. Roberto konyhájaOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.