A hétvégi Life.hu Csajfeszten mindkettejükkel találkozhatunk, de amúgy Nóri egy időre elbúcsúzik a stúdióktól. Legalábbis a tévéstúdiótól. Mert egy másik épp épül, szépül. A Nánási stúdió - viccesen szólva - gyerekbarát munkahellyé válik. Már régen szerettem volna velük egyszerre beszélgetni - végre sikerült! 

Gondolatjátékra hívlak benneteket. Ha egymásra néztek, mi az első három dolog, ami eszetekbe jut a másikról?

Palkó: ...hogy gyönyörű! Aztán Mici, és hogy szép ez a rúzsa... Jaj, ebben nem vagyok olyan jó, mert a szavakhoz kevésbé értek. Például az jut eszembe, milyen optikát használnék ahhoz, hogy a gyönyörű pofiját lefotózzam.

Tudtam, hogy picit elvicceled! Neked, Nóri?

Nóri: Belső dolgokra gondolok: béke, nyugalom, család, szerelem… Hányat lehet?

Már túlteljesítetted! Játsszunk tovább. "Első találkozás” - 2008...

N: Egy megbeszélésen mutatkoztunk be egymásnak. Az meghatározó és mindent eldöntő volt. Vissza is pörgettük már, hogy akkor, ott megpecsételődött a sorsunk.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Megfejtettétek, hogy miért?

P: Ez a kémia.

N: Mi világ életünkben egymásnak voltunk teremtve, csak a sors megfelelő módon próbálta időzíteni, hogy mikor kell találkoznunk. S bár úgy tűnhet, hogy tulajdonképpen nem a legjobbkor történt, igazából nagyon is jókor találkoztunk.

Azon gondolkoztam, miközben autóztam a stúdió felé, hogy bár nem szeretnék rózsaszín ködöt festeni rólatok és körétek, de tény, hogy amikor találkozom veletek, mindig az az érzésem, hogy egy felhőn csücsülünk...

P: Hát, mi is úgy érezzük.

N: Épp tegnap, miközben vacsorázgattunk, mondtam én is, hogy olyan szépen alakulnak a dolgok körülöttünk! Minden halad a maga útján. Épülget az új stúdió, épp készül benne egy gyerekbirodalom, amit már Micinek és a tesójának készítünk elő. Nekem fontos volt, hogy legyen itt egy olyan zug, ahol majd otthon érezhetik magukat, és most ez is megvalósul!

Na, de Palkó, hogyha neked azt mondom pár évvel ezelőtt, hogy majd egy játszóház épül a stúdiódban... Hitted volna?

P: Hát nem, tényleg! Bár bevallom őszintén, hogy egy ideje már motoszkált a fejemben, hisz amióta együtt vagyunk, látszott, hogy valahogy ebbe az életmódba kell a gyerekeknek is passzolnia. A mi életünk nem szokványos. Nem végzünk ötkor a munkahelyünkön, tehát ki kellett találni valamit.

N: Ez nagyon szerencsés helyzet. Ő lehetne ugyanilyen odaadó apuka, de ha egy ügyvédi irodában dolgozna, akkor nem tudnék beszaladgálni Micivel. Így meg jöhetünk, itt lehetünk, és a munkában se zavarjuk. De ha épp ideje van, akkor együtt vagyunk.

"Épül a birodalom a gyerekeinknek." Hm. Milyen kimondani egy ilyen mondatot?

P: Fantasztikus! Nagyon jó.

N: És mindezt úgy, hogy Palkó egyébként egyke. Anno volt egy ilyen beszélgetésünk is, hogy oké, nagyon szeretnénk már gyereket, de hányat? Ez kérdés volt, mert egykepárti volt a legelején.

P: Igen, én nagyon jól éreztem magam egykeként, de elismerem, hogy az is jó, ha az embernek van egy tesója.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

És hogy érzed magad mindjárt kétgyerekes apukaként?

P: Csodásan! Mit is lehet erről mondani? A világ legjobb dolga, soha nem gondoltam volna, hogy ennyire jó!

Azért azt nem gondolta senki, hogy Mici egyéves születésnapján Nóri derékbősége újra ekkora lesz.

P: Hát, azt nem. Mi magunk se gondoltuk!

Akkor idézzük fel a szembesülés pillanatát is! Amikor leesett a tantusz...

N: Én teljesen megzavarodtam! Valami százhuszadik megérzésem volt a dologgal kapcsolatban, mert különben nyilván nem csináltam volna meg a tesztet. Micinél ez annyira remegve várt pillanat volt, ráadásul a szülinapomra esett, tehát nagyon meg volt koreografálva. Most meg azt gondoltam, na, itt a teszt, essünk túl rajta! Ráadásul nem is voltam otthon egyedül. És akkor tényleg a legváratlanabb kép volt, amit a teszten láttam - hogy ott a jel. Hirtelen azt sem tudtam, mit kezdjek az egész helyzettel. Fölkaptam Micit, és elrohantunk otthonról. Arra emlékszem, hogy legalább fél óráig csak céltalanul autóztam és próbáltam feldolgozni. A teljes döbbenet volt. Aztán jött a következő kérdés, hogy mikor, hogyan tudom Palkónak elmondani? Épp dolgozott, ráadásul nem a stúdióban, este Veszprémbe kellett mennie. Azt persze éreztem, hogy nem tudok két napot várni, úgyhogy odamentem a fotózás végére...

P: ...és az autóban ülve...

N:  ...igazából nagyon nem is mondtam semmit, csak odaadtam a tesztet.

P: Egy pillanatra azért megállt bennem az ütő, most akkor hogy is lesz, hisz Micivel is rengeteg feladat van. De közben meg ez a világ legjobb érzése! Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogyan fogjuk ezt a feladatot megugrani. Nyilván ügyesen...

Épp pár napja mondtad nekem, Nóri, hogy egy pár év alatt mennyire meg tud változni az ember élete!

N: Persze, ez most intenzív élmény, de egyébként is azt érzem, hogy folyamatosan alakulnak, változnak körülöttünk a dolgok. Egy percre sincs ideje az embernek azt gondolnia, hogy benne ragadt valamiben, amiben nem szeretne. Nyilván ezt mi magunk is okozzuk, de unatkozni egyáltalán nincs idő.

Palkó, miért kuncogsz?

P: Azért ha kettőnket összehasonlítjuk, őrá sokkal inkább jellemző, hogy elhatároz valamit és már megy is abba az irányba. Én meg rohanok utána! Szerintem otthonról hozza, hogy valaminek mindig történnie kell.

Te nem ilyen vagy?

P: Én egy nyugodt oroszlán vagyok. El tudok kényelmesedni, és jól is tudom érezni magam ebben. Itt van például a ház átalakítása. Kell még egy gyerekszoba. Ha rajtam múlt volna, biztos később kezdem el, mint ahogy kell.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

És nemcsak a stúdió épül át, hanem ripsz-ropsz a ház is. Tehát Nóri meghúzza az oroszlán bajuszát?

P: Persze, kicsit meghúzza az oroszlán bajuszát, de ebből nem lesz baj, sőt! Mióta együtt élünk, ő engem minden szempontból motivál. Nagyon sokat számít egy ilyen nő, mint "ez itten"!

N: Egy ilyen férfi is!

Miben hat rád leginkább?

P: Bizonyos idő után az ember elfelejti, hogy mit miért csinál. Ahogy mi családdá váltunk - és ez Pityuval indult -, az egész egyszerűen értelmet adott az életnek. A magam kedvéért már nem biztos, hogy egy 28. vagy 128. vagy 528. sorozatot elkészítenék a nem tudom miről, kiről. Most meg azt érzem, hogy alig várom, hogy csináljam, mert telepakolta a lelkemet motivációval mindaz, ami körülvesz minket. Minden nap van kedvem felkelni és elindulni. Valahogy megtelt élettel minden pillanat.

N: A legfontosabb számomra az, hogy én mellette tudtam kiteljesedni. Olyan férfienergiát kaptam magam mellé, hogy minden tekintetben nőként tudok funkcionálni. Nem arra gondolok, hogy fölveszek egy csinos ruhát, hanem az otthonteremtésre, a családi tűzhelyre... De ugyanúgy hat a munkámban is. Az ő támogatásától szárnyalok. Büszke rám, elismeri, amit csinálok, és közben pedig sok dologban a földön tart. Felnézek rá, és kikérem a véleményét egy csomó mindenben. Soha nem fordult még elő, hogy rossz tanácsot adott volna. Tényleg. Sokszor kiránt a saját kis mókuskerekemből, és rávilágít dolgokra.

P: Ezt el tudom mondani én is - fordítva. Amikor már órák óta képeket válogatok, színezgetek, és retusálgatok, odahívom őt, és tökéletes érzékkel bök rá a legjobbakra. A képválogatás a legnehezebb dolog a munkámban. Ez ugyanaz a példa, amit Nóri mond. Egyszerűen kiegészítjük egymást, és ez iszonyú nagy segítség.

Fotográfusként te vagy az egyetlen, akinek ilyen saját stúdiója van. Egyszer úgy fogalmaztál, hogy már minden hegyet megmásztál Magyarországon. Új kihívásokon gondolkodtál.

P: Igen, emlékszem. Valószínűleg ez úgy folytatódik, hogy saját magamnak összegereblyéztem még pár kis dombocskát, és most azokra hordom a földet. Már nem másét mászom meg, hanem magamnak építgetem a hegyeket.

Mik azok a dombocskák?

P: Ennek nyilván van magánéleti része. Itt van egy dombocska, a Nóri pocakja, tessék!

N: Ezt magadnak gereblyézted össze!

Ez kedves poén!

P: Szakmailag pedig úgy oldottam meg, hogy van egy blogom, és oda azokat a dolgokat készítem el, amik engem érdekelnek.

Megteremtetted magadnak az alkotói szabadságot?

P: Igen, így van, és ez nagyon sok energiát ad. Egyébként az gondolom, hogy minden alkotó embernek szüksége van erre. Nyilván miután alkalmazott területen vagyunk, valamiből meg kell tudni élni, de nem lehet csak kifele engedni az energiát. Kell saját magadnak is teremteni egy olyan felületet, ahol töltődni tudsz. Ez ma már elég könnyű, mert az internet elképesztő szabadságot ad. Ha mondjuk csinálok egy fotókiállítást, akkor ha megnézi ötezer ember, az komoly szám. Felteszek egy sorozatot a blogomra, és volt, hogy 250 ezer ember nézte meg egy nap alatt. Ez nagyon inspiráló, és örök játék saját magammal. Nem mindig az a cél, hogy sokan nézzék meg, hanem hogy olyat csináljak, ami engem érdekel. Mert ez rólam szól. Rengeteg ötlet van a fiókomban, most ezeket pipálom ki egymás után. Közben persze születnek újak, és ez visz tovább.

Nóri, nálad most nem a munkán van a hangsúly. De mi lett a köztudott maximalizmusoddal és teljesítménykényszereddel?

N: Hát, azért az anyaság kezdeti időszakában elég sokat küzdöttem ezzel. Aki szült már gyereket, az tudja, hogy az első pár hét erről szól. Aztán rájöttem, hogy ez a gyerek nem úgy működik, mint ahogy a szakkönyvekben olvastam. Palkó többször szólt, hogy ne olvassam el a sokadik cikket is az interneten… Azt hiszem, ma már nem vagyok különösebben "paraanyuka". Legalábbis remélem.

P: Az elejéhez képest tényleg sokat lazult.

N: Sokkal inkább sodródom az eseményekkel, és megyek Mici után. 

/1405/_rd_g2014528155427

A sodródás nem volt jellemző rád!

N: Nem, egyáltalán nem vagyok sodródós, de ez eléggé tudatos döntés a részemről, hogy mostanában mégis megpróbálom, és tök jó! Ne úgy képzeld, hogy Mici azt csinál, amit akar, de bizonyos helyzetekben föladtam az igaznak hitt elképzeléseket, mert látom, hogy neki nem úgy jó. Az én elvem ez: ahogyan mi éljük az életünket, az maga a minta. Azt kell éreznie, hogy az egész élet természetesen áramló dolog, és azt szeretném leginkább átadni neki, hogy ne feszüljön rá.

P: Mondod ezt te!

N: Magamból is próbálom kinevelni! És szerintem ez jó.

Szerintem is! Meg az is, ahogy Palkó szeme huncutul villant! Egyébként ha valamiben nem értetek egyet, megvan a rítusa, hogy miként oldjátok meg?

N: Rögtön el kell mondani.

P: Remélem, ezt tartani is fogod!

Ha nézeteltérés van, ki kezdi a kibékülést?

P: Te!

N: Mindig én, persze. Csinálhatnék ebből büszkeségi kérdést, de minek? Úgyis az a vége, hogy kibékülünk, nem? Az a lényeg! Kit büntetnék, ha várnék? Ez már nem téma, tényleg. Nincs jelentősége, és nem okoz belső feszültséget semmilyen összefüggésben.

Még egy kérdésem van. Mit szóltok ahhoz, hogy általában a kutatók azt mondják, a szerelem kémiai változás, amely néhány év alatt elmúlik?

P: Átalakul, nem múlik el.

N: Tudatosan kell figyelni. Vannak helyzetek, amikor a kényelmen úrrá kell lenni egy kezdő lökéssel. Az ember nyilván sokszor fáradt, de muszáj, hogy legyen értékes együtt töltött időnk.

P: Bizony. Pillanatnyilag mázlink van azzal, hogy Mici nagyon jól alszik. Este nyolckor lefekszik és onnantól kezdve miénk az este...

Azt mondtad: nem múlik el, hanem átalakul...

P: Én nagyon fontosnak tartom az egymás iránti tiszteletet, hogy valamiért fel tudunk nézni egymásra. Szerencsések vagyunk abban, hogy szinte minden nap történik velünk valami olyan, amit a másik értékelhet. És meg is tesszük.

N: Minden időszakunknak megvolt a maga sajátossága, amire jólesik nosztalgiával visszagondolni. Valahogy mindegyiknek megvan az a plusz töltése, amitől bizsergető tud maradni. A szülővé válásnak is van egy olyan izgalma, ami ugyan nemcsak kettőnkről szól, de közben mégis olyan büszkék tudunk lenni magunkra, hogy van egy ilyen gyerekünk...

P: Egy gyönyörű gyerekünk.

N: Igen, aki most éppen járni kezd. Ez persze másfajta élmény, de ugyanúgy a kettőnké, mint ahogy annak idején egymásra csodálkoztunk. Most azzal az érzéssel ismerkedünk, hogy milyen egy gyereket felnevelni és gondoskodni róla. Nyilván minden periódusban változik, hogy milyen újabb és újabb közös dolgokat kapunk az élettől. És hamarosan eggyel többen leszünk ugyebár…

P: Egyébként most eszembe jutott valami, ami túlságosan romantikus lesz, de tényleg ezt gondolom. Nóri az a nő, vagy lány, vagy ember, aki amikor belép valahova, az olyan, mint amikor egy sötét szobában valaki egyszer csak fölkapcsolja a villanyt. Van egy különleges kisugárzása, amit számtalanszor megfigyeltem. Itt a stúdióban elég nagy a mozgás, de mindig észreveszem, amikor megérkezik. Olyan pozitív energiák áramlanak belőle, amitől nagyon szerethetővé válik. Nyilvánvalóan azért lett az, aki. Ez nem tehetség, hanem ez ő. És ez az életünk legapróbb, leghétköznapibb pillanatait is áthatja. Ettől jó. És erre minden nap rá tudok csodálkozni.

Ahogy így a pillanatokat leltároztuk azt éreztem, hogy ti nagyon megragadjátok őket.

P: Azt nagyon.

N: Igen. De erre csak azóta vagyok képes, amióta ismerlek.

P: Igen?

N: Tényleg.

P: Akkor jó. Elképesztően jó ez az egész!