A londoni bulit Kim Kardashian közeli barátja, a világhírű fotós, Mert Alas rendezte. Az influenszer az érkezéskor egy teljesen áttetsző, fűzős felsőt viselt, amely kihangsúlyozta homokóra alakját, hozzá pedig egy aprócska selyemszoknyát választott. A távozáshoz még ennél is merészebb ruhát öltött: a felső csak rojtokból és gyöngyökből állt, szoknyája pedig teljesen átlátszott.

Forrás: Getty Images / Life.hu
A partin a divatvilág és a szórakoztatóipar krémje gyűlt össze. Ott volt többek között John Galliano, Kate Moss, Isla Fisher, Naomi Watts és Sarah Paulson is, valamint Kim édesanyja, Kris Jenner is tiszteletét tette.
Kim Kardashian és Mert Alas régóta ismerik egymást. A fotós korábban olyan hírességekkel dolgozott, mint Ariana Grande, Demi Moore és természetesen Kate Moss. Nemrég Taylor Swift The Life Of A Showgirl című albumának borítójánál is közreműködött. A rajongók már korábban is találgatták, hogy Kim és Mert között több lehet barátságnál, a fotós ugyanis feltűnt a sztár több Instagram-bejegyzésében is.
Kim Kardashian szerelmi élete az utóbbi években többször is a címlapokra került: házassága Kanye Westtel 2022-ben ért véget, négy közös gyermekük van – North, Saint, Chicago és Psalm. A válás után Pete Davidsonnal, majd az NFL-sztár Odell Beckham Jr.-ral járt, ám egyik kapcsolat sem bizonyult tartósnak.
A valóságshow-sztár nemrég a The Tonight Show-ban mesélt arról, hogy gyerekei párt akarnak neki találni. „Készítettek egy listát arról, kikkel kéne találkoznom – és azóta is bővítik” – mondta nevetve, de hozzátette, jelenleg nem randizik senkivel.
Kim Kardashian születésnapja: London után Párizsban ünnepelt
Kim Kardashian születésnapi hetet tart, és a buli nem ért véget Londonban: Párizsban is megünnepelték a 45-öt. A sztár a partira a Givenchy 1997-es kollekciójából választott öltözéket: egy fényes aranyfűzős miniruhát viselt fehér pliszírozott szoknyarésszel.

Forrás: Getty Images


