A kor csak egy szám – Sármos férfimodellek 50 felett

modell kor sármos szakáll
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A legtöbb férfinak kifejezetten jót tesz a kor. A korral jön az érettség, a sárm, és sok esetben a stílus is. Ezek a férfimodellek is ezt bizonyítják! 
  • Philippe Dumas - 63 éves

Philippe Dumas 60 évesen kezdett el szakállat növeszteni, ez pedig megváltoztatta az életét, hiszen a Párizsban élő francia férfi ennek köszönhetően lett divatmodell. „Csak viccből döntöttem úgy, hogy szakállat növesztek, és azt hittem, katasztrofális lesz, de végül mindenkinek tetszett, ráadásul annyiszor mondták, hogy jól néz ki, hogy rájöttem, talán modellkednem kellene" – mondta Dumas, aki tényleg megpróbálta, és óriási sikere lett. A 63 éves férfi eredetileg egyébként jogot végzett, de helyette inkább a film- és reklámiparban helyezkedett el, innen pedig a modellkedés lett a következő állomás.

Philippe Dumas - 63 éves Forrás: Instagram/dumphil
  • Aiden Brady - 53 éves

Az eredetileg Aiden Shaw névre keresztelt férfi 2011 óta modellkedik. Ebben az időben éppen angoltanárként dolgozott Barcelonában, miután már jó néhány területen kipróbálta magát. Mielőtt felfedezték modellként, a művészetkedvelő Aiden dolgozott íróként és zenészként is.

Aiden Brady - 53 éves Forrás: Instagram/mr_aidenbrady

Mi a titkuk? Ők a legstílusosabb nők 75 és 100 között

Bizony, 75 és 100 között is van élet, ráadásul nem is akármilyen. Ha a jó egészség megadatik, ebben a korban is lehet szárnyalni, kibontakozni, stílusosnak lenni, és ünnepelni az életet. Íme 6 nő, akik éppen így tesznek!
  • Garrett Swan - 50 éves

Különböző televíziós show-k műsorvezetőjeként vált ismertté a jóképű férfi, aki manapság rengeteg projekten dolgozik. A televíziózást ugyan a háta mögött hagyta, modellként még most is rengeteg felkérést kap, közben pedig egy New York-i cég igazgatója.

Garrett Swan - 50 éves Forrás: Instagram/thegarrettswann
  • Eric Rutherford - 52 éves

Korábban színészként dolgozott, többek között a Pasik és csajok és a Könnyű préda című filmekben játszott egy-egy kisebb szerepet. Később modellé avanzsált, és ebben találta meg igazán önmagát. Eric nagy gondot fordít az egészséges életmódra, sokat edz, és egészségesen étkezik. Mottója szerint kedvességgel és figyelmességgel mindennél többre viheti az ember az életben.

Eric Rutherford - 52 éves Forrás: Instagram/mr.rutherford
  • Chuando Tan - 53 éves

Közel nagypapakorú, mégis dögös huszonévesnek néz ki Chuando Tan, a fotóssá előlépett modell. A szingapúri férfi valójában 53 éves, amit joggal tartanak követői hihetetlennek: nemcsak elképesztően jó teste van, de az arca is fiatalos. Sehol egy ránc vagy ősz hajszál.

Chuando Tan - 53 éves Forrás: Instagram/chuando_chuandoandfrey
  • Günther Krabbenhöft - 74 éves

A stílusról nemcsak 50, de 70 felett sem kell lemondani. Ezt bizonyítja Günther Kabbenhöft, akit néhány évvel ezelőtt egy német divatblogger fedezett fel. Miután a róla készült fotókat megosztotta a közösségi médiában, Günther igazi sztár lett, és ma már saját Instagram-oldala is van, amit imádnak a követői. Günther saját bevallása szerint mindig is így öltözködött, de korábban nem gondolta, hogy ez bárki számára is érdekes lehet.

Günther Krabbenhöft - 74 éves Forrás: Instagram/g.krabbenhoft
Nyári divatbakik, amiket mindenképpen kerülj elhttp://www.life.hu/trend/20190705-nyari-divatbakik-amiket-kerulj-el.htmlNyáron valamiért még inkább megszaporodnak az utcákon a divatbakik. Talán a nagy meleg van rossz hatással az emberekre, és ennek rovására írható a sok melléfogás. Ha egy mód van rá, te mindenképpen kerüld el a következő divatbakikat! TrendOrigoMit viselj a legforróbb nyári napokon? Ruhák tikkasztó meleghezhttp://www.life.hu/trend/20190705-ruhak-a-legmelegebb-nyari-napokra.htmlEgy igazán forró nyári napon, amikor a legszívesebben a bőrünkből is kibújnánk, egyáltalán nem mindegy, hogy milyet ruhát veszünk fel, hiszen egy természetes, lenge fazonú darabban sokkal komfortosabban érezhetjük magunkat, mint egy testhezállóbb nejlonruhában. TrendOrigoVálassz fürdőruhát az alkatodnak megfelelően http://www.life.hu/trend/20190704-valassz-furdoruhat-az-alkatodnak-megfeleloen.htmlHa meguntad a korábbi fürdőruhádat, még nem késő beszerezni az újat. Bármilyen fazon is tetszik, azt mindig tartsd szem előtt, hogy az alkatodhoz mi illik, hiszen így tudod a legtöbbet kihozni az adottságaidból. Ugyanúgy lehet ezzel játszani, mint egy jó sminkkel, azaz ami szép, azt kiemeljük, a kevésbé előnyös részekről pedig eltereljük a tekintetet. TrendOrigoRövidnadrágmustra: ezek a legtrendibb fazonokhttp://www.life.hu/trend/20190703-rovidnadrag-mustra-ezek-a-legtrendibb-fazonok.htmlA nyár évről évre visszatérő alapdarabja a sort. Három kedvenc fazonunk van idén, mindegyik más stílust, más életérzést képvisel, de izgalmasak és szerethetők. Találd meg te is a kedvencedet! TrendOrigoSzőrtelenítés nyáron: ezeket a szabályokat tartsd behttp://www.life.hu/trend/20190701-a-nyari-szortelenites-szabalyai.htmlA nyári formához a nők számára a szőrtelen test is hozzátartozik. De melyik módszer a legalkalmasabb, ha nyaralásra készülünk, és mire kell odafigyelni a nyári szőrtelenítés kapcsán? Most eláruljuk! TrendOrigoAz érzékeny bőr legjobb barátja: az Aloe verahttp://www.life.hu/trend/20190627-az-erzekeny-bor-legjobb-baratja-az-aloe-vera.htmlMár az ókorban is használták gyógyászati célokra az Aloe verát, ami a szépségiparnak is rendkívül fontos, természetes alapanyaga. A pozsgás hosszú leveleinek kocsonyás belseje bőrnyugtató, sejtregeneráló, gyulladásgátló hatású. Széles körű hatása miatt sokféle kozmetikumban megtalálható. Mutatjuk is a kedvenceinket! TrendOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.