Terézanyu szerint a világ - Szülés, szabadság nélkül

Várandósságom legvégén, a 42. héten történt. Elgurultam a sarki boltba, a nagydarab, pirospozsgás, bajszos hentestől kértem húsz deka párizsit.
- Mikor jön a baba? - tette fel az ominózus kérdést a szakember.
Széttártam a karom:
- Bármikor.
- Aztán remélem, maga nem akar azoknál az otthonülőknél szülni! Lecsukatnám őket mind!- tette hozzá, még a mutató ujját is nekem szegezve.
Ki sem nyithattam a számat, amikor a mögöttem álló, jól öltözött, ötvenes hölgy már ugrott is:
- Magának meg mi baja van az otthonszüléssel?! Szült már maga?
A hentes meg sem mert nyikkanni.
- Na ugye, hogy nem! Akkor meg hogy jön ahhoz, hogy ítélkezzen?!
Én hasamat behúzva iszkoltam el a boltból, máig sem szűnve csodálkozni azon, hogy még a hentes is jobban tudja nálam, hol jó szülni.

Áldott állapotomban minden szakirodalmat elolvastam, minden felkészítőre eljártam a fájdalomcsillapító jógalégzéstől kezdve a vízben szülés óráig: azt reméltem, valahol odafenn, úgy mint a szupermarketekben, írják nekem a pluszpontokat az odaadó felkészülésért, és minél több pontot gyűjtök, annál könnyebben fogok szülni..
A készülésben a legtöbbet az otthonszülők születéstörténetei és Ina May Gaskin, világhírű bába alapkönyve, az Útmutató szüléshez segítettek. Legkevésbé pedig a nőgyógyász, akinek a hatodik hónap végén, bátorságomat összeszedve, bevallottam, hogy nagyon félek a szüléstől.
Sosem fogom elfelejteni a reakcióját:
- Fél?! - és szívből felnevetett- Ne vicceljen már velem, a szüléstől nem kell félni!
Jesszus, gondoltam, ez még nem látott vajúdó nőt, és már kerestem is másikat .

Végül nagyon jó kórházat, nagyon jó orvost és szülésznőt sikerült találnom.
Annak ellenére kerestem kórházat, hogy tudtam: az én lelki alkatommal, a kórház-fóbiámmal, sokkal jobb lenne otthon maradni, dúlával, bábával, Geréb Ágival. Kevés híja volt annak, hogy végül mégsem az otthonszülést választottam. Az a kevés pedig nem volt kevesebb, mint éppen a választás szabadságának hiánya, vagyis az otthonszülés feltételeinek húsz éve rendezetlen törvényi szabályozása. Úgy éreztem, nincsen más választásom törvénytisztelő állampolgárként, mint kórházba menni. Mert ha a szívemre, az önismeretemre hallgatok és otthon maradok, akkor a senki földjére kerülök, ahol nem biztonságos lenni, pláne nem szülni.
Hiszen a hentes is megmondta, mit érdemelnék. Miért vált ki ekkora indulatot, még a húsboltban is, hogy az ember lánya hol szeretne szülni? Magyarország konzervatív, patriarchális berendezkedésű ország. Nálunk már az is forradalmi tettnek számít, ha valaki nő létére nőgyógyásznak megy. Politikai és gazdasági hatalmi pozíciókban alig akadnak nők. A férfiak döntenek tehát. A férfiak meg jellemzően nem szülnek, honnan a fészkes fenéből is tudnák, hogy mi jó egy szülő nőnek?

Szülni- életet adni - a legnagyobb hatalom. Nagyobb a parlament, nagyobb a bank, nagyobb még a király hatalmánál is. Nem csoda, ha ez a hatalom indulatokat vált ki. Hogy jön egy nő ahhoz, hogy még meg is mondja, mi a jó neki?!
Nem a kórházi szülés ellen, vagy az otthonszülés mellett érvelek: csupán a választás lehetősége mellett, hogy ki-ki eldönthesse, hol érzi magát biztonságban. Magyarországon most zajlik az a történelmi folyamat, amit jobb híján a nők egyenjogúsításának nevezünk. Csúnyán le vagyunk maradva benne, ez áll az idei ENSZ- jelentésben is, de nem kell ahhoz az ENSZ, hogy észrevegyük.

Az otthonszülés ügye, úgy érzem, nem "egyszerűen" arról szól, hogy kórház, vagy otthon. Hanem arról, hogy van-e a szülő nőnek választási lehetősége? Papíron van. De mivel a feltételek nem adottak, a szülést kísérők jogi helyzete rendezetlen, valódi választási lehetődségről nem beszélhetünk. Egy nőnek ma Magyarországon nem áll jogában eldönteni, hogy élete legjelentősebb döntését- a gyermekét- hol és hogyan szeretné világra hozni.

Statisztikák és több évtizedes külföldi tapasztalat bizonyítják egyértelműen, hogy az otthonszülés nem kevésbé biztonságos és nem költségesebb, mint a kórházi: abban az esetben, ha az állam tiszteletben tartja a választáshoz való jogunkat, és ahogyan a kórházban, úgy otthon is biztosítja a szüléshez elengedhetetlen feltételeket. Ennyi az állam feladata: megteremteni a szabad választás lehetőségét.
A többit rá lehet bízni a nőkre: az döntsön, aki szül. Szerintem.