"Éreztem, hogy vágják a hasam" - Így szültem én

Borka nem az a fajta nő, aki kislánykorától kezdve másra sem vágyott, mint hogy édesanya lehessen. Ennek ellenére ma kétgyermekes anyuka, aki második babájával váratlanul esett teherbe - és aki második gyermeke születésekor vált igazi anyává.

"Nem vagyok átlagos anya - a mi fajtánknak külön, az Élet Iskolájában kell tanulnia az anyaság mibenlétét. De hála Istennek, ma már két nagyszerű gyermekkel is büszkélkedhetek.
A másodikkal való terhességem éppen akkor kezdődött, amikor az első szülés után feljött kilókkal vívott harcom véget ért. A havi vérzésem ugyanúgy megjött, mint szokott, és csak az tűnt fel, hogy hamarabb kifulladtam az edzésen, mint szoktam. Mire ultrahangon is kiderült, hogy tényleg lakik bent valaki, már két és fél hónapos terhes voltam."

Megszerettette magát

A terhesség már nem volt újdonság számára, de akadtak nehézségek a kétéves gyermeke mellett.

"A babavárás időszaka nagyjából könnyen folyt, bár lelkileg nem voltam a legjobb állapotban. Már volt egy kétéves akarnokom, ki szeretett volna még egy kis türannoszt a házába? A pocaklakóm azonban olyan jó kis teremtés volt, úgy megszerettette magát velem, hogy igen hamar különleges kötelék alakult ki közöttünk. Ez volt az első ilyen alkalom - ami az elsővel nem igazán sikerült, az létrejött a másodikkal. Igazából csak a harmadik harmadban békéltem meg a kétgyermekes anya sorssal, és kezdtem el ténylegesen várni a kicsit.
2008. június 18-ra írt ki az orvosom, a csöppség illedelmesen megmutatta, hogy kislány, így arra készültünk, hogy esetleg hamarabb kell menni a kórházba."

Borka első gyermekét egészségügyi okok miatt császármetszéssel hozta világra, és másodszor is erre készült.

"A fájdalomküszöböm a pincepadlót verdesi, ezért örömmel hagytam ki a szülési fájdalmakat. Azon a napon, amikorra ki voltam írva, elcsúsztam otthon, és az ijedségtől a baba még nyolc napig elő sem akart bújni. Június 26-án azonban nem volt mese, meg kellett szülnöm. Beköltöztem hát reggel hétre a szülészetre, és alig vártam már, hogy túl legyek az egészen, a lányom a karjaimban lehessen. A férjemet sürgősen fel is hívtam fél kilenckor, hogy adja le a legényt a nagymamának, ő meg szaladjon be utánam, ha akarja látni a szülést kisablakon keresztül. Akarta, így fél tízkor már ott is volt, zöldbe öltözve, gyerekre készen. Én már nagyon ideges voltam, az adrenalin dübörgött bennem, és emiatt az ereimbe csordogáló cukros infúzió kezdett kiütni. A nővérke visszavette a cseppadagot, így én újra magamhoz tértem. A méhem pedig tízpercenként keményedni kezdett."

Nem úgy hatott az érzéstelenítő, mint várták

Kis csúszással ugyan, de hamarosan betolták a kismamát a műtőbe. Az érzéstelenítéssel azonban gondok akadtak.

"A műtőasztalon arra gondoltam, hogy én vagyok a földrengéses mami, akiben már annyi az adrenalin, hogy levacogja magáról a pulzométert és leizzadja az EKG-mérő pöttyöket. Az aneszteziológus ráadásul elsőre nem találta el a spinális érzéstelenítés pontos helyét, így csak másodjára sikerült bekötni az érzéstelenítőt. Vártuk, hogy elkezdjen hatni, de a lábaimat ugyanúgy éreztem, viszont a maximális adagot már megkaptam a szerből. Ennek ellenére az orvosok elkezdték a műtétet. Hála Istennek azért a szer annyira hatott, hogy 'csak' annyit éreztem, hogy vágják a hasam, rettenetesen csíp és éget, rángatják a méhem. De mit van mit tenni, túl kell élni. Csak már legyen vége, imádkoztam magamban. Aztán egyszer csak kiemelték a kislányomat, aki azonnal felsírt, én pedig könnyekben törtem ki: mennyire szeretlek, édes lányom, és hogy vártalak már! Lent egy kislány, fent egy anya született meg 12 óra 29 perckor."

Miután 3600 grammal és 51 centivel megszületett Darinka, az anyuka és a baba is jól érezte magát, a kis család is egyött tölthetett egy kis időt.

"Sebtiben megmutatták a gyönyörű, szokatlanul nem békaarcú újszülött lányomat, akinek hosszú zongoraujjacskái salátalevélként pihentek pufi arca alatt, aztán elvitték. Nekem megszakadt a szívem: máris elválni, amikor még csak alig láttam a mennyei küldeményt, ne csinálják ezt velem... Volt pár másodpercnyi pihegőm, aztán az orvosok kitisztítottak, bevarrtak, gratuláltak. Szerencsére a férjem belopta másfél óra után a lányunkat, így volt idő fotózkodni, babusgatni, élvezni a megerősödött család jelenlétét - olyan igazi anyukaként."