Oravecz Nóra: "Azt tehetem, amit érzek"

Itt ülünk egy belvárosi szálloda halljában, ahol finom sütiket eszegetsz, és közben dolgozol. Nem csíped meg néha magad, hogy honnan hova jutottál?

Még mindig fura felfogni. Minden áldott este hálát adok mindazért, ami történik velem. Nem is reméltem volna négy évvel ezelőtt.

Sokszor fogalmazol úgy, hogy az "álmodat éled". Mit jelent ez?

Azt, hogy nem kell olyat csinálni, amit nem szeretnék, hanem azt tehetem, amit érzek. A munka sem azt jelenti, amit a szüleimnél látok, vagyis hogy 8-tól 4-ig ott kell lenni valahol, és nap mint nap úgy mennek be, hogy úristen, megint kezdődik! Én minden reggel úgy indulok el, hogy szuper, mert megint olyan dolgok várnak, amiket szeretek, és feltöltenek. Az írás is nagyon nagy áldás az élettől. Hat éve írtam már, mire kiadták a könyvemet, és még mindig nem fogom föl, hogy ebből pénzt is keresek. Ez nekem még mindig szinte hihetetlen!

Amikor az ember cseperedik, elképzeli, milyen életet szeretne majd, ha felnő. Hasonlót, mint a szüleié, vagy épp egészen mást. Te elvágyódtál Vizslásról, a faluból?

Azt tudtam, hogy más életet szeretnék. Éreztem, hogy van bennem valami, amit ki kell hozni magamból. Nem a díszletek zavartak, inkább anyagi biztonságra vágytam. Láttam a szüleimen, ahogy hónapról hónapra éltek, mennyit idegeskedtek. Ezt nagyon nem akartam. Szerettem volna utazni, világot látni. Mi soha nem voltunk nyaralni. Emlékszem, mennyit dicsekedtek az osztálytársaim a nyaralásaikról, én pedig csak a nagyszüleimhez jutottam el… De utólag így volt jó, mert ezáltal erős családi minta él bennem. Sok ismerősöm van, akik jó anyagi körülmények között éltek, de alig figyeltek rájuk. Mi jártuk az erdőt, bicikliztünk, sportoltunk, bográcsoztunk - nagyon összetartott a család.

Tehát van egy határozott családképed, csak a terheket nem szeretted volna a saját életedben.

Igen, mert azt éreztem, hogy az életnek nem feltétlenül kell ilyennek lennie. Lehetnek nehézségek, de legalább közben haladj az utadon előre. 18 évesen én is azt hallgattam, hogy minek akarsz nagy dolgokat, jobb lesz neked, ha itt maradsz, lesz majd egy diplomád, és elégedj meg azzal! De én éreztem, hogy az élet nem csak erről szólhat. Hogy van valami, amit ki kell hoznom magamból, különben frusztrál. Ha nem írok, akkor befordulok, és szinte eltűnök az életből. Az írás engem szinten tart, jó terápiás munka is, mert mindig odafigyelek arra, hogy mi zajlik bennem, és ez fontos.

Az első írásaidat kinek mutattad meg?

Már az első írásaim kikerültek az internetre. Soha nem mentem oda senkihez, hogy véleményt mondjon róluk, így is rengeteg támadást kaptam. Főszerkesztők mondták, hogy minek írok, sok értelme nincsen. Aztán rájöttem, hogy egy dolgom van - csinálni, fejlődni. Nem szabad hagyni, hogy bárki eltántorítson. Idővel úgyis beérik, ha be kell érnie.

De honnan volt a hited, hogy beérik? Hogy tehetséges vagy?

Soha nem hittem el, hogy tehetséges vagyok. A leggyakoribb kritika az, hogy nem tudok írni. Én azt érzem, hogy egy dologban jó vagyok. Azt a lelkesedést és érzést, ami bennem van, nagyon-nagyon jól át tudom adni írásban, és egy-egy beszélgetésben is. És abból már sokan tudnak erőt meríteni. Nem azzal foglalkoznak, mennyire cizelláltak a mondataim, hanem érzik az energiát, ami belőlem árad. Ezért szeretnek annyian.

Az írásodban szerinted inkább energia van, mint az irodalmiság? Inkább erő van, mint cizelláltság?

Igen, és valószínű, ezért is lett sikerem, mert az embereknek erre nagy szükségük van.

Azon méláztam, bár nekem évek óta mondják, hogy könyvet írjak, de valahogy fékez a kétely. Elég jó lenne-e? Olvaslak, ülök és nézlek, anyád lehetnék, és szeretném megérteni ezt a gátlástalanságot, vagy gátlás nélküliséget, ami benned van.

Világ életemben különc voltam. Már az iskolában is. Voltak ők, és voltam én. Kialakult bennem, hogy nem az az érdekes, ki mit gondol arról, amit csinálok. Mindig mentem előre. Nyilván sok pofont kaptam emiatt. Szerintem az emberekben a legnagyobb gát az, hogy arra figyelnek, mit szólnak mások.

A kritikák sem érintettek meg?

Az elején még igen. Amikor megjelent a könyvem, durva reakciók jöttek. De tök érdekes, hogy valahogy folyamatosan felkészít az életem arra, ami történni fog. Sok Oprah Winfrey interjút nézek. A beszélgetéseiben mindig elhangzik egy mondat, amire épp szükségem van. Akkor épp ezt hallottam: „Ha elhiszed azt, amikor jót írnak rólad, akkor azt is el fogod hinni, hogyha rosszat”. Ezután úgy döntöttem, nem foglalkozom azzal, ki mit szól. Abból nem tudok fejlődni, ha azt írják, nem vagyok jó. Mindenkinek megvan a szabadsága, hogy véleményt alkosson. De közben meg rengeteget adott az, hogy elkezdtek támadni, mert egyre többen kerestek rám, és mára nagyon sokan vannak mögöttem. Amikor azt írják, hogy Romániában egy helyi rádióban minden nap beolvasnak tőlem valamit, mert az embereknek erőt ad, szerintem mindennél többet jelent.

Amíg csak önterápia, az magánügy, de amikor több ezren figyelnek rád, az már nem játék! Érzed, hogy ez mekkora felelősség?

Azért nem érzem, mert nekem csak egy dolgom van. Továbbra is úgy csinálni, mint hogyha senki nem olvasna. Ha hatással lenne rám, hogy úristen, mennyien olvasnak, az leblokkolna. Onnantól kezdve erőltetett lenne minden mondat, és azt az olvasók is megéreznék. Ha én nyomást vagy kényszert érzek, akkor megállok. Én azért írok, mert nekem jó. Az pedig szuper, hogy másoknak is.

A mai gondolat már megszületett?

Általában délután szoktam kitenni. De ez sem tervezetten történik. Látok vagy érzek valamit, és egyszer csak kijön. A telefonom tele van mindig jegyzetekkel. És ami a legvéletlenszerűbben fogalmazódik meg, az szokott a legsikeresebb lenni.

Nem félsz, hogy elfogynak?

Nem, mert amíg szívből élek, és megélem a pillanatot, mindig születik valami más, valami új. Soha nem érzem ugyanazt, mindig lesz miről írni.

Olvasgatva őket, jó pár ellentmondást találtam. Van, hogy cselekvésre biztatsz, van, hogy türelemre intesz. Halmozod a szavakat, a mondatokat.

Az emberek is mindig mást éreznek. Minden helyzetben más a helyes. Egy mondat segíthet ma, de lehet, hogy két hét múlva már nem.

Ez a magabiztosság veled született, vagy mára megszerezted?

Érdekes, mert a munkában mindig volt bennem magabiztosság, ami nem tudom, honnan jött, hiszen sokáig tudásom, tapasztalatom sem volt, de ha bárkivel leültem tárgyalni, tök jó dolgok sültek ki. Nyilván magamat adtam el. A magabiztosság mellett pedig mára nyugalmat is érzek már. Haladok az utamon. Tényleg elképesztően alakult a tavalyi évem, persze most kezdődik a nehezebb szakasz, hisz folytatni kell. Nem bámulhatok tátott szájjal.

Mennyire voltál egyedül ezen az úton?

Vannak barátaim, de alapvetően magamra számítok. Ezt is megtanultam.

Itt van egy csinos, sikeres, ismert csaj. Nem egyszerű párt találni. Vajon ki és miért akar megismerkedni veled?

Rá kellett jönnöm, hogy sokan csak érdekből találkoznak velem, vagy azért, mert jól hangzik kifelé. Nem is értem ezt a hozzáállást. Komolyan itt tartunk? De az is tény, hogy bárkivel megismerkedem, és szimpatikus vagyok, egyszer csak szembesülnek azzal, hogy miként élek. Minden napom más, és kiszámíthatatlan, a holnap mit hoz. Ezt nem szeretik a férfiak…

A saját elveid mentén haladva egyelőre a magánnyal is leszerződtél?

Inkább egyedüllétet mondanék. Most egyedül járom ezt az utat, de jobb is így, mert nagyon el tud vinni egy párkapcsolat. Maximalista vagyok, és akkor csak arra fókuszálnék, ami visszafogna a munkában, írásban, bármiben.

Ez az út hova vezet? Magyarországon nem limitált, hogy meddig lehet eljutni?

Persze, hogy limitált. Születhet egy új könyv, nőhetnek az eladások, követhetnek még többen a blogomon, de meddig? Talán ezért is jött elő a gyerekkori álmom, hogy kijussak Amerikába! Persze rögtön jött a gondolat, oh, azt nem lehet megvalósítani! Aztán másnap felébredtem – dehogynem lehet! A Bridge Budapest visz ki ösztöndíjas újságírókat. Megkerestem őket, és tessék – most derült ki, hogy három hónapra kimehetek San Franciscóba gyakornoknak. Tegnap egész nap sírtam. A legnagyobb vágyam válik valóra.

Mit remélsz San Franciscótól?

Kíváncsi vagyok, milyen hatással lesz rám az a világ. Szeretnék tanulni, fejlődni, és persze írni ott is fogok. Biztos vagyok benne, hogy egy életre szóló élmény lesz. Hosszú távon jó lenne úgy élni, hogy fél évet ott töltök, felet meg itt. Szívesen ingáznék…

Jól érzem, Nóra, hogy neked a szabadság a legfontosabb, és meg is szerezted?

Most már igen. És ez a legjobb érzés.

Szabad vagy és független.

Na látod, ez az, amitől a férfiak megijednek. Ők a könnyű lányokat tudják kezelni, akiket hazavisznek péntek este, betesznek a sarokba és a lányok ott is maradnak. Velem ezt nem lehet megcsinálni, mert már a következő pillanatban nem vagyok ott.

Az elején azt mondtad, hogy határozott a családképed. Hát ilyen élet mellett az nehezen megvalósítható!

Az egyik kérdés, vajon elhiszem-e, hogy meg tudom valósítani. Lehet, hogy nekem ez egy komoly életfeladat lesz. Gyereket szeretnék majd, de a házasságot nem látom magam előtt. Az soha nem motivált. Hogy legyen egy társam – az igen! De nem értem, hogy az emberek miért akarnak valakit egy életre lekötni maguk mellé, amikor lehet, hogy az a kapcsolat csak két évig szolgál téged. Arról szól az élet, hogy szabadok vagyunk, ha nincs már együtt feladatunk, akkor időpocsékolás együtt maradni. Tudom, hogy ez a véleményem sokaknak nem tetszik, de én így gondolom.

Mindig a szabadság szóhoz keveredünk vissza.

Szabadság és fejlődés. Akár áldozatok árán is. Én most ingyen fogok dolgozni Amerikában, de tudom, hogy helyesen teszem, mert az a célom, minél jobb legyek, és minél többet hozzak ki magamból. A pénzt is csak egy eszköznek látom arra, hogy úgy éljek, hogy a szívemre hallgathassak.

Mikor jön a következő könyv?

Tavasszal. De még van legalább három történet a fejemben. 2014-ben annyi minden történhet! Szinte bármi. Csinálni kell! Egyszer vége az életünknek, és akkor ott állhatunk, hogy úristen, mennyi mindent nem tettünk meg… És ez nem jó. Sokszor gondolok arra, mi lenne, hogyha az enyémnek így 25 évesen vége lenne, és csak az jár a fejemben: de jó, hogy ennyi minden megtörtént velem. Ez számít igazán!