Teher a gyerek? Így csináld!

A hordozókendő sok szempontból ideális hordozóeszköz, ha megfelelően használják. Főleg szövött anyagból készülnek, de van elasztikus is. A hordozók ezen fajtája kb. 3-5 méter hosszú, 70-75 cm széles, anyaguk általában légáteresztő pamut, de az extra kívánalmaknak megfelelően ma már természetesen biopamutból is gyártanak ilyet. Az összes hordozási módot meg lehet valósítani vele (elöl, oldal, háton), akár többféle kötözési módszerrel is, és már az első pillanattól kezdve, azaz újszülött kortól használható. Az ok, ami miatt egyesek mégsem ezt választják az az, hogy a használata nem is olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik - külön tanfolyamokon sajátíthatjuk el a megfelelő kötési technikákat. Erre azért van szükség, hogy szakszerűen tudd magadra felkötni a kendőt és a kisbaba még véletlenül se csusszanjon ki belőle. Sokan pedig azért nem kedvelik a hordozóknak ezt a fajtáját, mert a sok textil több rétegben magunkra tekerve kényelmetlen, nyáron pedig kifejezetten melegít is.

A karikás kendő egy egyvállas hordozó, aminek használata igen egyszerű. Hasonló anyagokból készül, mint a hordozókendő, de ennek két fém vagy - ártól függően - műanyag gyűrű található a végén, ezeknek a segítségével tudjuk méretre állítani és rögzíteni a kendőt. Praktikus, nem kell kötözgetni, hátránya viszont az, hogy a baba súlya csupán az egyik vállunkra terhelődik, ami nem éppen gerinckímélő megoldás.

A csatos hordozó, vagy ismertebb nevén kenguru egy hátizsákszerűen kialakított hordozó, széles és állítható vállpántokkal és csatokkal. Sajnos nem használható újszülött kortól, a gyártók javaslata szerint minimum 3 hónapos korig várni kell a használatával. Az egyik legelterjedtebb hordozóeszköz ma, különösen azért, mert designjuk uniszex, vagyis ezekben a darabokban az apukák is szívesen cipelik csemetéjüket. Hátrányuk, hogy ugyan ergonómiailag megfelelő a kialakításuk, mégis hát- és derékfájáshoz vezet a hosszú távú használatuk.

A Mei Tai, azaz kötős kenguru egy négyszögletű, többrétegű panelből és négy pántból áll. A derékpántok rövidebbek, a vállpántok hosszabbak, mert azokat a testünkön keresztezni kell. Egyesíti a kendő és a hagyományos kenguru jó tulajdonságait: tökéletes tartást biztosít a babának, kényelmes viselet, minden hordozási helyzet megköthető vele, és szinte lehetetlen elrontani. Általában vászonból készül, és kifordítva is hordható, ha a másik oldalán más színű vagy mintájú az anyag.

A babaerszény az egyik legegyszerűbb elven működő hordozó eszköz, lényegében egy elasztikus pamut- esetleg vászondarab, amit a két végénél összevarrnak. Ez egy egyvállas hordozó, éppen ezért csakis rövidtávon használhatjuk kényelmesen. Újszülött kortól már bevethető, de vigyázni kell vele, mert ha túl nagyméretűt választunk, akkor lóg benne a gyerek, ha pedig túl kicsit, akkor kényelmetlen lesz neki. Az állítható pántú babaerszényt babaslingnek hívják, de ezek leginkább csak külföldön érhetők el.

Az úgynevezett csípőhordozó egy nem túl régi találmány, és már most teljesen megosztja a szülőket – van, aki szerint praktikus és van, aki szerint teljesen felesleges. Ez egy derékra csatolható vastag övszerű dolog, amin egy helyes ülőke van. Erre támaszkodik a kisbaba súlya – így az anyuka csípőjére kerül a testsúlya. Hátránya, hogy ezzel a darabbal csak és kizárólag csípőn lehet hordozni a gyereket, így nem túl kényelmes hosszú távon.

A jó öreg vázas háti hordozók, amik leginkább egy hatalmas túrazsákra emlékeztetnek bennünket, önsúlyuk miatt valójában eléggé elavult megoldásnak számítanak. Természetesen léteznek már könnyített fémvázas darabok is, de még ezek sem érnek fel a kendőkkel és egyéb fent felsorolt megoldásokkal. Előnyük viszont az, hogy levétel után gyerekestül megállnak egy helyben.