Müller Péter: „Az igazi szerelemnek nincs vége”

Régi mondás ez, és igaz. Nem a szerelem múlik el, hanem mi. Én – te is, akihez a szerelem érzése fűz. Ha húsz, harminc, vagy ötven év múlva találkozunk, nem is értjük már, miért voltunk mi valaha szerelmesek egymásba. A szerelem emléke megmarad bennem – de már semmi köze hozzád.

A házasság csak egészen kivételes esetekben épülhet a szerelem érzésére. Más is kell hozzá. Barátság is. Szeretet is. Sorsközösség is. Felismerése annak, hogy nekem ehhez a másik emberhez mélységes közöm van. Akkor is, ha megváltozik. Akkor is, ha megöregszik. Akkor is, ha gyermektelenek maradunk, és akkor is, ha sok gyermekünk születik.

A szerelem olyan láng az emberben, melyet nem csupán a szexualitás, hanem egy igen mély, a vallásos érzéshez hasonló érzés táplál. De a földön nem lehet sokáig élni vele, mert a múlandóságban és a hétköznapi realitásban nem tud sokáig lobogni. Más a repülés. És más a földön járás. Ahhoz nem elég, ha szárnyaid vannak. És nem is élheted meg sokáig azt az élményt, amit csakis repülés közben élhetsz át. Vonz a magasság, a másikkal repülés csodája – de tudd, hogy a földön élsz, ahol mások a törvények.

Soha ne feledkezz meg a szerelemről. Soha ne felejtsd a szárnyaidat. De járj a földön, örömmel, józanul, és társadat – aki kezdetben a szerelmed volt – tisztelve és becsülve. Ehhez nem elég a szerelem láza. Bölcsesség is kell hozzá.