Kállay-Saunders András: "Akik ismernek, tudják, hogy nem tennék ilyet"

Kicsit zaklatottan huppantál le mellém. A döntő óta már jó pár nap eltelt.

Alig alszom azóta. Ha nem rohangálok interjúra, fotózásra, akkor a külföldi újságírók kérdéseire írom a válaszokat. Ez is nagyon fontos, hiszen jó lenne, ha Európából máshonnan is szavaznának rám...

Látom a szemedben, hogy boldog fáradtságot érzel. A jelenlegi állás szerint az esélyeid is jók, hiszen első helyen van a Running az európai listán!

Úgy tűnik, hogy szeretik, de nem bízhatom el magam, hiszen eddig, ha néztem az Eurovíziót, azok a dalok, amelyekről azt hittem, nyerni fognak - valahol az utolsók között végeztek. Nem tudom, mi mindenen múlik ott a siker...

A hazai siker viszont biztos! Felfogtad már?

Most kezdem. Amikor a műsorban kimondták, hogy én nyertem, azt sem tudtam, mi történik. Nem hittem el. Olyan furcsa volt minden. Mintha néma csend lett volna körülöttem és minden lelassult...

Mikor tértél magadhoz?

Amikor hazamentünk a barátaimmal a döntő után. Emlékszem, csak ültem a nappali sarkában egyedül, miközben ők ünnepeltek. Csak az járt a fejemben: Nyertem!

És másnap?

Egész vasárnap leveleket írtam azoknak, akik támogattak, szavaztak rám. Meg akartam köszönni. Persze nem tudtam mindenkinek - talán még mindig ott ülnék. Hihetetlen.

Kérdezték a műsorban, hogy te csak akkor lennél elégedett, ha első lennél... Emlékszel? És végül azt mondtad, hogy igen.

Igen, mert ha most nem sikerült volna, megint jelentkeztem volna. Már meg is volt a dal, melyikkel.

Miért ennyire fontos neked ez?

Négy éve élek itt, és soha nem felejtem el, hogy Magyarország miatt lehetek "Kállay-Saunders András, az énekes". Azért csinálhatom azt, amit szeretek, mert sokan szeretnek. Az lenne a legjobb érzés, ha vissza tudnám adni az embereknek, amit kaptam, és ha Magyarország büszke lehetne rám.

Ezért volt olyan nagy a tét? A többieken azt láttam, örülnek annak, hogy ott vannak, de a te arcod mást tükrözött.

Én nem azért voltam ott, hogy kihasználjam a promóciós lehetőséget és megismerje az egész ország a dalomat. Én nyerni akartam. Sokan mondták, hogy feszültnek tűntem az eredmény kihirdetése előtt. Igen, mert közben csak az járt a fejemben: sikerüljön!

Most indultál el harmadszor, és jövőre is nekifutottál volna. Olyan srác vagy, aki nem adja fel?

Igen. Csak úgy érheted el az álmaidat, ha nem adod fel. Nem mindenkinek sikerül elsőre. Az emberek is látják, mennyire akarod, és harcolni kell. Én addig akartam csinálni, amíg nem sikerül. Amikor még Amerikában éltem, akkor is mindig harcoltam valamiért. Például a fociban vagy a kosárlabdában. Amikor a barátaim bulizni mentek, én kint maradtam a játszótéren és gyakoroltam a mozdulatokat, hogy egyre jobb és jobb legyek. Az is egy álmom volt, hogy az egyik sportágban profi legyek. De aztán megsérült a térdem. Két évig nem tudtam játszani. Pedig tovább mehettem volna ösztöndíjjal egy másik egyetemre, és onnan még nagyobb lehetőségek nyíltak volna meg előttem a fociban.

Akkor megtanultál küzdeni.

Amikor a térdemmel baj volt, azt hazudtam az edzőnek, hogy jól vagyok, és úgy is próbáltam játszani. Amíg egyszer csak össze nem estem a pályán. Sok évem volt benne és sok mindent feláldoztam - hiába. 19-20 éves voltam, amikor megtörtént a baj.

Amikor a sportkarrier bedőlt - mi lett az új vízió?

A sport mellett mindig ott volt a zene is. Hallgattam aput a koncerteken, és sokszor mondtam, én is szeretném ezt csinálni.

Mi tetszett benne igazán? Híresnek, népszerűnek lenni?

Azt láttam apukámon, hogy amikor játszik, az olyan, mintha elmenne egy másik világba. Mintha eggyé válna a zenével. Hogy milyen csodálatos, amikor sikerül megérinteni a közönséget a dallammal, a szöveggel - mindennel.

Apu volt a példaképed?

Zenészként és énekesként, de emberként is ő. Nagyon jószívű, szerény. Ősszel, amikor eljött Budapestre és csináltunk egy közös koncertet, lementem a nézők közé, és megint figyeltem őt, mint régen. Néha olyan volt, mintha saját magamat látnám. Ahogy viselkedik, ahogy nevet, és az is, ahogyan énekel. Még a hangszínűnk is hasonló.

És édesanyádtól mit örököltél?

Ő is hasonló, mint az apám. De tőle örököltem, hogy nem szerettem soha annyira a fényben lenni. Láthattad, hogy a versenyben is mindig odébb húzódtam, inkább a sarokban álltam. Nem akartam ugrálni a kamera előtt, se integetni, hogy szavazzanak rám. Nem tudok szerepelni. Csak azt adom, ami vagyok.

Zenélni jó, de ami jár vele - a csillogás, a felhajtás - már nem kell?

Azt nem szeretem. Például amikor meghívnak műsorokba, és rám irányítják a kamerát - én nem bírok egyik pillanatról a másikra szerepelni, viccesnek lenni, azért, mert "kell". Nekem ez nem megy. Épp ezért sokan azt hiszik rólam, hogy csendes vagy talán még unalmas is vagyok, pedig ez csak annyit jelent, hogy nem nyílok meg könnyen. Ha látnák, milyen vagyok a barátaim között, szerintem nem is ismernének rám. Folyamatosan beszélek, és sokkal viccesebb vagyok, mint a tévében.

Az életed meghatározó részét Amerikában, New Yorkban töltötted. Mondják, hogy egész más világ...

Bronxban és New Yorkban - ahonnan én jöttem - ha sétálsz, és csak nézel, az emberek olyannak tűnnek, mint a robotok. Szinte látszik rajtuk, hogy mindenki harcol azért, amit el akar érni. Ott nagyon nagy a verseny, úgyhogy szerintem onnan hoztam magammal, hogy küzdeni kell. Persze ez csak egy dolog. De Budapest nekem sokkal jobban tetszik, mint New York. Jobban szeretem a régi stílusú házakat, mint azokat az óriási épületek a Time Square-en. Az a csillogás nekem nem jön be. Bár mind a kettőt az otthonomnak tekintem, de itt jobban érzem magam.

Valaha gyerekkorodban felmerült, hogy ideköltözz?

Amikor megszülettem, utána jöttünk-mentünk négyéves koromig. Aztán sokáig nem voltam itt. De érdekes módon, amikor visszajöttem, mindenre emlékeztem. Még az utcákra is, ahol régen sétáltunk.

Ezen azért elgondolkoztam... 25 évesen az ember már valamit gondol az életéről, te pedig egyik pillanatról a másikra kontinenst váltottál.

Igen. Az is furcsa, hogy amikor idejöttem, olyan volt, mintha visszamentem volna az időben. Mintha egy új életem kezdődött volna. Újra álmodoztam. Egy második élet indult el.

Ha 2010 előtt találkoztunk volna és megkérdezlek, mi lesz belőled?

Azt mondtam volna neked, hogy énekes vagy producer szeretnék lenni.

De ott kint volt jele annak, hogy van esély?

Mindig úgy éreztem, hogy egyszer eljön az én napom. Csak türelmesen ki kell várni, és folyamatosan dolgozni kell érte. Már dolgoztam a lemezemen, és az volt a tervem, hogy végigjárom a kiadókat, bekopogok mindenhová, hogy meghallgassák. De eljöttem Magyarországra, és megláttam a Megasztár felhívását. Emlékszem, amikor a válogatón álltam sorban. Mindenki bámult - úgy éreztem, mintha állatkertben lettem volna. Aztán amikor ott az utcán énekelgettem, hogy bemelegítsem a hangom, sokan odajöttek és gratuláltak. De azt hittem, ha bemegyek és énekelek, azt fogják mondani, hogy nem beszélek elég jól magyarul, és másnaptól folytatódik az élet, ahogy addig. Szerencsére nem így lett.

Már magyarul gondolkozol?

Még mindig angolul. A grammar...

...a nyelvtan...

Igen, azzal vannak gondjaim. Úgy beszélek, mint angolul, csak magyar szavakkal.

"Miért nem egy Magyart küldünk...?" Így, nagybetűvel íródott egy komment. Nem épp a támogatók közül.

Nem engedem, hogy elrontsa a kedvem, ha száz emberből egy rosszat gondol rólam. Csak azt sajnálom, hogy ha a klipem alá ilyet írnak, azt most a külföldiek is elolvassák. Google translate - és kész. Jött is olyan vélemény kintről, hogy gusztustalannak találják az ehhez hasonló véleményeket. "2014 van, hogy gondoljátok, hogy szavazzunk rátok, amikor így viselkedtek?" De van, aki csak azért is rám fog voksolni, hogy bosszantsa az ellenzőimet!

Látom, ez tetszik! Azt mondtad, hogy ez egy "Andrásos" dal. Mit jelent?

Olyan, ami nekem jólesik és nem azért írtam, hogy megfeleljek bárkinek. Mindig arról írok, amit érzek. A koncertjeinken az emberek azt mondják, hogy érzik, mennyire szívből énekelek, és mennyire bele tudom élni magam minden hangba, minden szóba. Ezt örököltem az apukámtól. Azt hiszem, hiteles vagyok, hisz az én gondolataimból születnek a dalok.

A versenydalod, a Running - szívfacsaró. Mi inspirált?

Egy igaz történet. Több emberrel találkoztam már, aki ezen ment keresztül. Volt, hogy a fellépésen elénekeltem, és láttam, hogy többen sírnak. Aztán könnyekkel a szemükben megköszönték, hogy írtam nekik egy dalt. A szerelmeseknek sok dala van. Most már nekik is van egy. Azoknak, akiknek ilyen fájdalmat kellett átélniük.

Téged bántottak valaha a szüleid?

Nem. Szigorúak voltak, de sosem bántottak. Csak szavakkal fegyelmeztek.

Nem kerülhetem meg, mert épp egy csúnya történet is van a levegőben. 2013 májusából. Egy verekedésé, amiben nem tudom, hogy végül is mennyire vagy hibás.

Erről nem szeretnék beszélni.

Hiteltelen lennék újságíróként, ha nem kérdeznék rá!

Csak annyit mondanék, hogy a verseny alatt az emberek bebizonyították, mennyire szeretnek. Az ő döntésük volt, hogy annak hisznek, amit írtak rólam vagy nekem. Akik ismernek, tudják, hogy nem tennék ilyet. Azért tudok ilyen lazán beszélni róla, mert tudom, mi történt és mi nem. Nem hazudhatok, hiszen elveszíteném a bizalmat. Mindent elveszítenék.

Renivel való kapcsolatodról is sok a találgatás. Létezik ez a viszony? Magam sem látok tisztán.

Ez direkt van így. Nem mutatunk túl sokat az embereknek, hogy maradjon valami privát. Úgyis kitalálnak ezt meg azt. Inkább nem beszélünk magunkról. Sokszor mondják, hogy kamu az egész, hogy a média miatt jöttünk össze, de miért lenne ez jó? Nem énekelünk együtt. Miért segítené a karrieremet, ha csak állítanám, hogy együtt vagyunk? Soha nem értettem...

Volt már ilyen hosszú kapcsolatod, vagy nagy csajozó voltál?

Négy évig együtt voltam valakivel, az volt a leghosszabb. Jól viselkedtem, de vége lett.

Kuncog a szemed!

Mert szeretek bulizni, de most le vagyok nyugodva.

Hiszel abban, hogy valakik örökké együtt maradnak?

Igen, persze, de nem tudhatom biztosan, hiszen még nem csináltam!

Ügyes válasz!

Szerintem azon múlik, hogy megtalálod-e azt az embert, aki neked való. Volt már, hogy azt hittem, és tévedtem. Tanultam belőle.

Nyilván nem látunk a jövőbe - de mégis, mire vágysz? Mi legyen pár év múlva?

Arra vágyom, hogy énekeljek és dalokat írjak, és amikor már jönnek az újak, akkor a háttérben dolgozhassak tovább elismert szerzőként és producerként. Olyan jó, hogy a verseny kapcsán a zsűri is megfogalmazta, hogy én nem egy popsztár vagyok. A kifejezést sem szeretem. Én művész szeretnék lenni.

És hol élnél? Ahogy idepottyantál, lehet, hogy már máshol bukkannék rád?

Jó lenne sokat utazni, megérinteni a világot a zenémmel, de ha kimondom, hogy "otthon" - szeretném, hogy az továbbra is Magyarországon legyen. Nekem a színpad a mindenem. A zene az életem.