Csonka András: Anyu, ugye hallasz? Fejemre ejtettek - szó szerint!

Szia, anyu! Jópofa dolog ez a Facebook. Én éjjel-nappal online vagyok, miután az okostelefonok világában ez már nem is olyan nagy szó. Tudod, van egy hagyományom, miszerint minden születésnapos ismerősömet egy rövid, kétsoros, a nevéhez passzoló kínrímmel köszöntöm. Természetesen ez ma sem lehetett másképp, mielőtt reggel elindultam a próbára, belehúztam, mert ma 11 ismerősöm szülinapozott. Köztük drága kolléganőm, Rátonyi Hajni. Tudom, te is mennyire szeretted a családot, a legendás papáját és a tündér édesanyját. Van is egy videofelvétel, amikor a 25. házassági évfordulótokon vendégség volt nálunk, négy baráti házaspár, köztük Rátonyiék is.

Szóval Hajni is megkapta a kis köszöntőverset, és arra gondoltam, kész csoda, hogy képes vagyok verseket körmölni, sőt az is kész csoda, hogy egyáltalán vagyok, hogy élek, mert ha ez rajta múlt volna, talán idejekorán elhagytam volna ezt a szép földi világot. Na jó, nem kell frászt kapni, nem azért, mert ő olyan galád nőszemély lenne, sőt! Egyszerűen csak arról van szó, hogy gyerekkoromban fejre ejtett. Igen, jól hallottad, és ezt csak már felnőttkoromban, még a 90-es években vallotta be nekem, amikor a Vidám Színpadon együtt játszottunk. Ő ugye pár évvel idősebb, mint én, és miután apáink révén kisgyerekként megismert engem, mint afféle kamaszlány, szeretett engem pesztrálgatni, anyukásat játszani velem. Ti nyilván jókat röhögcséltetek a baráti társaságban, engem meg rábíztatok, a kert végébe engedtetek vele játszani.

A pár év korkülönbség még nem jelentette azt, hogy el is bír a karjában, mint ahogy a mellékelt ábra mutatja is, egyszerűen leejtett a földre, és saját bevallása szerint éppen a fejemre. Kész csoda, hogy értelmi képességeim úgy ahogy kifejlődtek ennek ellenére. Persze jót röhögtünk a sztorin, meg azon is, hogy akkoriban egy isteni vígjátékban pont az anyámat játszotta. Na de akkor aztán meg pláne nem bírt már felemelni. Szerencsémre!