Rózsa Gyuri: „Az elsők között kerestek meg és elképesztő összegű ajánlatot tettek”

Milyen kimondani a számot?

Gyönyörűséges és borzasztó…

De mosolyogsz mellé!

Mert a mai világban szinte példa nélküli, hogy valaki ugyanazokon a közszolgálati csatornákon ugyanazt a szakmát űzi fél évszázadon át. Néha magam is elcsodálkozom, hogy ennyi év után is milyen lelkes vagyok, ha egy új műsort készíthetek szerkesztőként, műsorvezetőként vagy producerként. És ne is 50 évről beszéljünk csak, hiszen én már tízéves korom óta tévés akartam lenni. Pontosabban szerepelni akartam a tévében. Akkor azt hittem, hogy aki a képernyőn megjelenik, mind színész. Később persze rájöttem, hogy más módon is be lehet kerülni a "csodadobozba". Érettségi után már nyáron elkezdhettem a TV-ben külsősként dolgozni, hamarabb, mint az egyetemi évnyitó.

Az egész onnan indult, hogy a nagyapádéknak elsőként volt tévéjük a bérházban, ahol laktak. Mindenki odagyűlt, és te kiskölyökként azt láttad, hogy akiket a dobozban látnak, azokat mindenki szereti… És a rajongásból neked jó nagy adag jutott, szerintem egészen más volt akkor tévésztárnak lenni, mint mostanság!

A televízió épületén kívül bármerre jártunk az országban, valódi szeretet, és gyakran mára elképzelhetetlen rajongás fogadott néhányunkat. Gondold meg, akkor csak egyetlen tévé volt, és alig tucatnyi sztár! Ám ha beléptünk a tévé kapuján, "kishivatalnokok" lettünk, a főosztályvezetők, igazgatók beosztottjai. Azt a szót, hogy "sztár", egy szocialista ország televíziójában ki sem lehetett ejteni. Óriási kettősség volt!

Akkor a tévén belül mi voltál?

Egy érthetetlen, fura jelenség. Sok főnök nem tudta hova tenni, hogy mitől lettem szinte egy pillanat alatt olyan népszerű. "Az ország Rózsa Gyurija"! Azt a fajta felfokozott népszerűséget, amit az egyszerű emberek körében a Kapcsoltam indulása után átéltem, előtte szinte elképzelni sem lehetett. A televíziós ismertséghez korábban nem volt fogható a színészek, énekesek ismertsége. Előbb a bemondók lettek napi vendégek a családi otthonokban. Olyan hitelük volt, mint senki másnak. Ha valamit Takács Marika, Tamási Eszti vagy Varga Jóska mondott, az úgy volt. Az egész ország elfogadta. Aztán a műsorvezetők, a játékmesterek lettek a szuperkedvencek.

De azt sem tudhattátok, hogy mi lesz, ha egyszer csak vége lesz….

Tönkre is mentek ebbe jó néhányan. A hazai televíziózás első két évtizedének leghíresebb műsorvezetői közül mára már csak hárman-négyen készítünk műsorokat. A többiek már abbahagyták, vagy sajnálatosan fiatalon meghaltak. Persze a mai gyerekek, fiatalok számára már én sem vagyok közismert. Nem szalad utánam sikoltozva egy gimnazista lányosztály, mint anno. Ha én is összeroppantam volna attól, hogy úristen, már nem én vagyok a legnagyobb közönségkedvenc, akkor valószínűleg én is abbahagytam volna. Csak hát én szerelmes voltam és vagyok a televíziózásba, a sztárságon, a műsorvezetésen kívül szenvedélyesen szeretek szerkeszteni, forgatókönyvet írni, producerkedni.

Amikor a kereskedelmi tévék elindultak, sok ismert képernyőst elhívtak. De te nem tűntél fel másutt, pedig azt gondolnám, hogy az ország Rózsa Gyurijával a nézők is menetek volna.

Lehet, hogy nehéz lesz elhinni, amit most mondok. Mindenki azt gondolta 1997-ben, hogy a legelső én leszek, aki átmegy valamelyik kereskedelmi televízióba, hisz nekem voltak bulváros műsoraim – a LEG…LEG…LEG…, a TOP-SHOW, a Zsákbamacska, a szilveszteri show-műsorok… Most már elmondhatom - az elsők között kerestek meg, és elképesztő összegű ajánlatot tettek. Leültünk, és elmondtam, hogy a Magyar Televízióban épp öt sorozatom fut, és abból már kettő olyan, ami átvezet egy komolyabb, az életkoromnak jobban megfelelő imázshoz.

Azt a műsort én épp ’96-ban fejeztem be. Tudod, ez olyan volt, mint amikor egy színész minden áldott nap csak és kizárólag az Operaház fantomjában énekelhet évekig. Egy idő után abba belebolondul az ember… Úgyhogy maradtam. Egy év múlva újra megkerestek, de akkor meg épp arról volt szó, hogy én leszek a Magyar Televízió szórakoztató műsorainak főnöke. Ki is dolgoztattak velem egy új koncepciót. Nagy lelkesedéssel ráugrottam, mert izgatott, hogyan lehet a közszolgálati televíziós szórakoztatást úgy megújítani, hogy az induló kereskedelmi tévékkel fel tudja venni a versenyt. Hát ez nem sikerült – mint ahogy az látszik is. Az utolsó pillanatban leváltották azt az alelnököt, aki ezt pártolta volna. Vagyis megint maradtam – hiába. Aztán még két évig ott voltam a Magyar Televízióban - egyre fogyó műsorokkal, finoman szólva nem énmiattam. Aztán elköszöntem…

A kereskedelmi tévék hajója elment már…

Szinte ugyanabban az időben, amikor eljöttem a Magyar Televíziótól, fiatalon és váratlanul meghalt a feleségem. "Fejbe lőtt mének szédületével" éltem – ahogy Nagy László írja – jó pár hónapon keresztül. Be is akartam fejezni a tévézést, Éva felfoghatatlan távozása megbénított. Attól álltam újra talpra, mert nem akartam, hogy Csilla, a lányunk és a szüleim egy lerobbant, szánni való, keserű embert lássanak, aki feladta. Kamaszlányunknak példa kellett a tragédia elviselhetőbbé tételéhez. Az igazi barátaim is sokat segítettek. Azt mondták:

Hát, jó, vágjunk bele újra! És elindítottam a Magyar elsők című sorozatot. Eddig 116 (!) filmet készítettünk el, és mindegyiket már legalább 10-szer ismételték. Persze azóta több más sorozatot is forgattunk. Amióta az m3 csatorna elindult, folyamatosan ismétlik a régi műsoraimat is. Tavaly például több mint 450 adásban. Egyébként televíziós pályafutásom során eddig 49-féle sorozat készítésében vettem részt. Ez azért már valami!

De azt érzem, hogy a hangsúlyok már másutt vannak az életedben…

Igen… Nem szép dolog, de én sok éven át a legtöbb időt, figyelmet a televízióra fordítottam. Nagyon sok változást hozott az életembe a feleségem hirtelen elvesztése, és az életemben most első helyen leginkább a lányom és az édesanyám vannak. Tudod, nekem egészen Éva haláláig patakzó, gyönyörű életem volt. Olyan család, olyan munka, olyan élet, amilyet csak álmodik magának az ember. És amikor ez megszakadt, akkor csak a családom szeretet- és gondoskodásburka mentett meg…

Vajon sok éven át igazán jó apa voltál?

Túl engedékeny voltam. Amikor Évi elment, Csilla kamasz volt, 16 éves. Nagyon nehéz időszak volt. Próbáltam segíteni neki. Nem mondom, hogy megpróbáltam helyettesíteni az édesanyját, mert az lehetetlen, de akkor azt éreztem, nem keménykedhetek vele. Volt elég baja. Akkor talán ez könnyített is az életén, de később hiányzott Évi szerető szigora, ami korábban megvolt. Csilla azt mondja, hogy én vagyok a legjobb apa a világon, de a barátaim szerint túlkényeztetem, túl közel megyek a dolgaihoz. Amikor hazajött Düsseldorfból, ahol az Operaház balett-táncosa volt, nem nagyon találta a helyét. De az utóbbi években igen. Egyrészt balettmester a BTS Táncművészeti Szakközépiskolában, és megcsinálta az Artpole Buda nevű balett-, rúdtánc- és légkarika-stúdióját is. Most meg attól féltem, hogy túl sokat dolgozik. Nehéz dolog ez, mert azt látom, hogy szinte nincs magánélete.

Neked sem volt jó pár éven át, aztán azt olvastam, hogy párra leltél. Egy darabig.

Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült. Amikor találkoztunk, akkor szerintem mind a ketten nagyon éhesek voltunk egy párkapcsolatra. Ne egyedül vagy barátokkal kelljen nyaralni, színházba, moziba menni. Az elején csodás volt! Jöttünk-mentünk, utazgattunk, de aztán… 66 éves korában az ember nem tudja kicserélni az összes sejtjét. Néhány dologban persze lehet alkalmazkodni, de…

…talán egy olyan találkozás lenne jó, ahol kellemesen, lazán lehet az örömökben osztozni.

Igen, csak ilyen életkorban és ennyi évnyi agglegényélet után ez nem megy olyan könnyen. Meg aztán az egyedül élésnek vannak jó oldalai is. Olyan későn mész haza, amilyen későn csak akarsz, és nem néz rád csúnyán senki! Vagy például ha éjjel 2-kor olyan kedvem van, beteszem a Turandot DVD-t, és teljes hangerővel hallgathatom Marton Évát és Placido Domingót! Vagy a barátaimmal kiabálva, sörözve BL-meccset nézhetek, és nem zavarunk senkit. De mondok egy másik példát: a balatonfenyvesi nyaralónkba levittem édesanyámat, majd délután visszaindultam Pestre. A sztrádafelhajtónál meggondoltam magam, Bécs felé fordultam, és meglátogattam két barátomat. Reggel eszembe jutott, hogy milyen régóta szeretnék végighajtani a Moldva folyó mellett úgy, hogy közben Smetana Moldváját hallgatom. És lőn! Aztán - ha már arra jártam - végre megnéztem a Krumlov páratlanul szép városát, átugrottam Ceske Budejovicébe, a Budvar (Budweiser) sör szülővárosába, elkortyolgattam a főtéren, a gyári sörözőben egy korsócskával, majd hazaindultam. De közben még megnéztem egy-két várat, mert útba estek. Szóval szabad voltam, és felelőtlen, mint kamaszkoromban, és senkivel nem kellett egyeztetnem, mit csinálok három napon át! Bár, ahogy most belegondolok, jó lett volna valakivel megosztani az élményeket…