Csonka András: Anyu, ugye, hallasz? Diana Ross és Balázs Pali eltitkolt gyereke vagyok

Szia, anyu! Milyen fura volt ez a vasárnap. Az utóbbi pár hétben már vasárnap reggel kezdődött az őrült pörgés a Sztárban sztár próbáival, nem is beszélve a gyomor-összerándulásról, amikor az élő adás elkezdődött. Ha belegondolok, pont ez a gyomor-összerándulás nem hiányzott, erre mondták többen, hogy látszott, hogy nem tudtam igazán elengedni magam. És ha gyomor, akkor persze, hogy rettegtem a tünetektől, amik időről időre támadnak: a krákogó rohamok, a hurutképződés, ami a hangomat vágja agyon, amire mindig az a szakértői válasz, hogy ennek a reflux az oka. Na de arra már több mint 10 éve gyógyszert szedek. Most mi a fenét csináljak még? Diéta életem végéig, amitől csak fogyok, ami szintén visszataszító?! Azt hiszem, még a kínai orvoslást kipróbálom, ők annyira másként közelítenek mindenhez.

Ha Sztárban sztár, akkor eszembe jut az a kánikulai júliusi nap, amikor a műsort reklámozó filmecske és a plakátfotók készültek. Amikor a fiúk mind Michael Jacksonná avanzsáltak, míg a lányok Madonnává. Atyaúristen, a stúdióban nulla volt a légkondicionálás.

Képzelheted, milyen volt talpig sminkben, bőrszerkóban táncikálni tucatnyi alkalommal a kamerák előtt. Szegény asszisztensek különböző ventilátorokat lőttek ránk, hogy ne fulladjunk meg a hőségben. Kisebb sokkot kaptam, amikor megláttam magam Jacksonként. Vagy inkább röhögőgörcsöt? Inkább úgy tűnt, mintha Diana Ross és Balázs Pali eltitkolt gyereke lettem volna. Még jó, hogy volt egy napszemüveg,így legalább a szemem környéke autentikus volt. Remélem a poplegenda nem forgolódott a sírjában.

Most a színházi premierdömpingen is túl vagyok, öt hét alatt három bemutató, kicsit tényleg nagy pszichés nyomás volt, de nem sírok, ismersz, ha nincs dolgom, akkor meg jön a pánik. Újra elkezdtem az edzéseket, kéne egy kicsit híznom, de hogy a fenébe fog ez bekövetkezni? Pláne, hogy a reflux miatt nem ehetek egyszerre annyit, amennyit egyébként bírnék! Túlaggódom ezt is, a francba, ideje lenne már észhez térnem.

Na, mindegy, most egy igazán békés képpel búcsúzom, amit az ágyban kattintottam elalvás előtt. Csak hogy lásd, időben elalszom. Ja, hogy nem látod a vekkeremet a képen? Úttörő becsszóra még nem volt éjfél. Puszi.