Íme, 10 film, ami után zokogva mondasz igent az életre

Bekészíted a popcornt, a hideg üdítőt, majd belehuppansz a pihe-puha fotelbe, és indulhat a film! Bekapcsolod, te pedig másfél órára kikapcsolsz...

Ám vannak olyan filmek, amelyek egy életen keresztül elkísérnek: észrevétlenül beköltöznek agyunk legmélyebb bugyraiba, és vulkánként törnek a felszínre a nehezebb szituációkban. Reményt adnak, és erőt ahhoz, hogy kezünkbe vegyük a saját forgatókönyvünket, és elhiggyük, hogy

Nos, ilyen számunkra fontos 10 filmet választottunk ki nektek!

Walter Mitty titkos élete (The Secret Life of Walter Mitty, 2013)

Egy férfi, aki nem tett semmi különöset egész életében, nem járt sehol sem a világban. Talán nem is férfi, csak egy gyerekkorban ragadt fiú, aki fantazmagóriáiban éli igazi életét. Szürke hétköznapjait egy lapkiadónál tengeti, kollégái megbecsülése és együttérzése nélkül. Aztán egy eltűnt negatív felébreszti főhősünket Csipkerózsika-álmából, és kilöki őt a valóságba. Ben Stiller filmje puhán terel minket a megállapítás felé: sose késő elkezdeni élni.

Napos oldal (Silver Linings Playbook, 2012)

Az egyik főszereplő Pat Solatano (Bradley Cooper), aki mindenét elvesztette – a házát, az állását, a feleségét. Mivel képtelen mindezt feldolgozni, nyolc hónapra elmegyógyintézetbe kerül, miután pedig kijön, kénytelen újra a szüleihez (Robert De Niro, Jacki Weaver) költözni. A férfi szeretné összeszedni régi élete darabkáit, köztük exfeleségét is, ám mindent felborít, amikor megismeri Tiffanyt (Jennifer Lawrence), aki remek humorral, ugyanakkor szintén rengeteg problémával van „megáldva”.

Tiffany felajánlja Patnek, hogy segít neki visszahódítani egykori kedvesét, de csak akkor, ha cserébe elindul vele egy táncversenyen. A megállapodásuk helyét azonban átveszik az érzelmek, és hurrikánként söpörnek végig a szereplők életén.

Fifti-fifti (50/50, 2011)

Borzasztóan kellemetlen tud lenni, amikor napjaink egyik legsúlyosabb betegségével próbálnak viccelődni. Jonathan Levine rendező azonban olyan kötéltáncot jár a vígjáték és a dráma között, ami páratlan a maga nemében, és egy cseppet sem bántó. A 27 éves srác (Joseph Gordon-Levitt) élete egyik napról a másikra felborul, amikor rákot diagnosztizálnak nála. Miközben felveszi a harcot a gyilkos kórral, szép lassan ráébred, kikre számíthat, és kikre nem.

Életrevalók (Intouchables, 2011)

Egy ejtőernyős baleset miatt lebénult gazdag arisztokrata, Philippe (François Cluzet) mellé otthoni segítség kell, ezért felfogadják a külvárosi gettóból jött Drisst (Omar Sy), aki talán a legkevésbé alkalmas a feladatra. Nemrég szabadult a börtönből, és a stílusa is hagy némi kívánnivalót. Két világ találkozásából azonban egy különleges barátság születik. A közös viccek és élmények olyan erős szállal kötik össze őket, amit még a külvilág sem szakíthat szét.

A bakancslista (The Bucket List, 2008)

Carter Chambers (Morgan Freeman) élete megváltozik, amikor kórházba kerül. Az addigi szegényes, ám rendszerezett életét nemcsak milliárdos szobatársa, az érzéketlennek tűnő Edward Cole (Jack Nicholson) kavarja fel, hanem a rettegett diagnózis is, miszerint legfeljebb pár hónapja van hátra. Ekkor születik meg Chambers bakancslistája – azon dolgok sora, amiket az ember meg akar tenni, mielőtt feldobná a bakancsot.

Miután kiderül, hogy a pénzhajhász Cole is kénytelen szembenézni a véggel, beindul a cselekmény. A két egymástól teljesen különböző ember elhatározza, hogy hátralevő idejükben végrehajtják mindazt, amiről addig csak álmodoztak.

Az igenember (Yes Man, 2008)

Carl Allen (Jim Carrey) a válása után, teljesen elvonul a külvilágtól, és csak kedvenc horrorfilmjeinek él. Barátja, Peter (Bradley Cooper) mindent megtesz, hogy segítsen Carlon, de ő mindenre nemet mond. Ezután bukkan egy félőrült ismerős, aki elrángatja főhősünket egy szemináriumra, amelynek lényege, hogy mindenre bólintsunk rá, amit egyébként elutasítanánk. Carl ezen hozzáállásának köszönhetően az utcai verekedéstől az előléptetésig mindent átél, és még a nagy szerelem is rátalál.

A boldogság nyomában (The Pursuit of Happyness, 2006)

Chris Gardner (Will Smith) mindent megtesz, hogy megadhassa családjának a boldogságot, és a biztonságot, de a szerencse valahogy mindig megfeledkezik róla. Rengeteget dolgozik, mégis egyre szegényebbek lesznek, míg végül a felesége nem bírja tovább, és elhagyja őt, és az ötéves gyermeküket is. Chris ekkor kockáztat: felmond a munkahelyén, és beiratkozik egy brókercég tanfolyamára. Mivel nem dolgozik, gyermekével együtt kénytelenek várótermekben és menhelyeken megszállni. De Chris egy pillanatra sem adja fel a reményt: mindvégig hisz abban, hogy a szeretet és a nevetés minden bajt legyőz.

Amélie csodálatos élete (Le fabuleux destin d’Amélie Poulain, 2001)

Az életigenlés non plus ultrája honnan máshonnan is származhatna, mint Franciaországból? Az Amélie egy kétórás sanzon Párizs mesebeli világában, ahol mindennek színe és szaga van, és ahol a szeretetre méltó figurák életét egy tündér terelgeti a helyes irányba (Audrey Tautou). Csak az ő életével nem törődik senki... A film az élet apró örömeibe vetett hit bibliája, ami a mai napig eszünkbe juttatja, milyen jó érzés babszemek közé túrni vagy kávéskanállal feltörni a puding tetejét.

A nap vége (Smultronstallet, 1957)

A kamaradrámáiról híres svéd rendezőzseni, Ingmar Bergman legbizakodóbb filmje a 78 éves özvegy professzorról, aki útnak indul átvenni tiszteletbeli doktori címét. Az út alatt megelevenedik addigi élete, feltűnik régi szerelme, ráébred elmúlt ifjúságára, és ami a legfontosabb: megbékél közelgő halálának gondolatával is. „Szép, megható film” – mennyire elcsépelt frázis, de ez esetben tökéletesen igaz.

Az élet csodaszép (It’s a Wonderful Life, 1946)

Ha unod a családtagjaid látványát karácsonykor, akik századjára is képesek elpityeredni az Igazából szerelmen, akkor itt egy örökzöld klasszikus. George Bailey (James Stewart) szenteste kénytelen szembesülni romokban heverő életével: az általa vezetett cég a csőd szélén áll, őt pedig börtönbüntetés fenyegeti. Az öngyilkosság jelentheti az egyedüli kiutat – de ekkor közbeszólnak az égiek, és egy angyal megmutatja Bailey-nek, milyen lenne az élet nélküle... Giccses, patetikus, szentimentális, mégis mosolyogva szögez minket a képernyő elé, ahogy évtizedek óta teszi ezt amerikai tévénézők millióival.