Ezekből a finomságokból az egyik biztos, hogy Magyarország tortája lesz

Forrás: Thinkstock -
torta Magyarország édesség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nemsokára kiderül, hogy milyen ízű lesz Magyarország tortája, de addig is elhoztuk nektek a három esélyes finomságot, és azt is eláruljuk, hogy miből készültek.

Még márciusban kiderült, hogy mely cukrászdák édességei versenyeznek idén a Magyarország Tortája címért. Idén lesz a tizedik alkalom, hogy a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete meghirdette a pályázatot az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk alkalmából. Végre elérkezett a pillanat, és a zsűri kiválasztotta, melyik három tortakülönlegességből kerülhet ki a győztes.

Aranyos Körtetorta - Tóth Norbert, Tóth Cukrászda, Dunaföldvár

Moscovado cukros édes morzsára marcipános tészta kerül, erre fehércsokoládés-yuzus körtekrémet öntenek, melybe párolt körtét tesznek. Bodzás mascarpone mousse-t töltenek rá, melyre dermesztés után körte zselét kennek.

Forrás: GREGORY IRON PHOTOGRAPHY@GERGELY VAS/Gergely Vas

Aszalt körtés, hántolt ostyás, kakaóvajas csokoládéból kis halmokat adagolnak, amiket dermedés után arany spray-vel fújnak. Szeletenként az aszalt körtés halmokkal díszítik a tortát.

Őrség Zöld Aranya - Szó Gellért (G&D Kézműves Cukrászda, Salgótarján)

Tökmagos felvertre fehércsokoládés, lazára felvert ganache kerül. Pirított, darált tökmagból, cukorral és őrségi hidegen sajtolt tökmagolajjal pralinét készítenek, melyből fehércsokoládé, hántolt ostya és tökmagolaj felhasználásával ropogós réteg készül.

Forrás: GREGORY IRON PHOTOGRAPHY@GERGELY VAS/Gergely Vas

A könnyű ganache-ra helyezik ezt a ropogós réteget, melyre ismét a fehércsokoládés ganache kerül. Erre teszik a málnazselét, majd ismét a lágy ganache réteg következik.

Fehércsokoládés tökmagolajos glazing kerül a tetejére, ganache-sal és temperált, festett kakaóvajas fehércsokoládéból készült körökkel díszítik.

Zuzorka - Szó Gellért (G&D Kézműves Cukrászat, Salgótarján)

A mandulalisztes linzerre habzsák segítségével narancslikőrös mandulakrémet nyomnak. Erre eperlekvár kerül. Sütés és hűlés után szintén eperlekvárral kenik meg, majd mascarpone mousse-t öntenek rá.

Forrás: GREGORY IRON PHOTOGRAPHY@GERGELY VAS/Gergely Vas

Balzsamecetes eper-rebarbara zselé-t helyeznek rá, amire ismét mascarpone mousset öntenek és elkenik egyenletesre.

Fagyasztás után fehércsokoládés glazinget terítenek rá, majd tejszín pompommal és temperált fehércsokoládé dísszel díszítik. A süteményekről bővebben a Süti Chef oldalán olvashatsz.

Szerintetek melyik finomság legyen Magyarország tortája?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.