Lezárult az eljárás! Ez a büntetés vár Gáspár Zsoltira a nádas felgyújtása miatt

Forrás: TV2 -
büntetés Gáspár Zsolt eljárás celeb
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lezárult az eljárás Gáspár Zsolti ellen, aki még márciusban gyújtotta fel a házuk melletti nádast.

Az égő nád közvetlenül testvére, Győzőék háza mellett volt, ráadásul az erős szél miatt a család félt, nehogy a lángok átterjedjenek az ő házukra is - írja a Ripost.

A helyszínre nagy erőkkel kivonuló tűzoltók, később aztán a katasztrófavédelem is vizsgálta az esetet, amit nemrég zártak le. Gáspár Zsolti viszonylag olcsón megúszta az esetet, mivel csak negyvenezer forintos büntetést kapott.

Gáspár Zsolti olcsón megúszta a büntetést Forrás: TV2

Győző és családja felelőtlenséggel vádolta meg Zsoltit, aki szerint viszont bátyja csak felfújta az ügyet.

„Igazság szerint úgy gondolom, hogy nem hibáztam, de sajnálom, ami történt. Nem akartam senkit megijeszteni vagy kárt okozni, és nem is lett belőle baj. Elfogadtam a hatóság határozatát, és innentől kezdve mindig előre bejelentem majd a családomnak és az illetékes szervnek is, mielőtt meggyújtom a nádat" – folytatta Zsolti, aki egyelőre új módszerhez folyamodott.

"Most kaszával tartom rendben, én vágom az egész területet, ahogy már évtizedek óta, hogy a gyerekeim ne legyenek betegek, ugyanis allergiásak rá. Szerintem ennek az egésznek a végére pontot lehet tenni, rendezem a területet, ezzel óvom meg a saját és Győző gyerekeinek egészségét."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.