Beregi Pétert az utcán szülte meg az édesanyja, később intézetbe került

Forrás: MTI/Soós Lajos -
édesanya halál Beregi Péter színész gyerekkor intézet
Beregi Péter korán elveszítette az édesanyját, idős apja pedig nem tudott gondoskodni róla.

A Vígszínház, a Nemzeti Színház és a Mikroszkóp Színpad egykori csillaga 1945-ben született. Már a születése sem volt szokványos: az édesanyja Zugló egyik utcáján adott életet neki.

"Anyukám már javában vajúdott velem, de se taxi, se villamos nem járt még a háború után. Az Oprics nevű kocsma előtt volt egy pad, oda ült le, mert már nem tudott tovább menni. A kocsmárosné segített neki világra hozni engem, majd lovaskocsival vittek minket kórházba. Ott volt az akkor 8 éves nővérem is, akinek ezután édesapám már nehezen tudta elmagyarázni, hogy repül a gólya..." - mesélte a Blikknek. 11 éves volt, amikor az édesanyja meghalt, a nővére pedig elhagyta Magyarországot, ezért az édesapjával ketten maradtak.

Beregi Péter Forrás: MTI/Soós Lajos

"Édesapám 58 éves volt, és egy teát nem tudott megfőzni. Nem tudott főzni, mosni, semmit, ami egy gyermek ellátásához szükséges. Ráadásul színész volt, s amíg esténként hazaért, én 11 évesen az asztal alá bújtam, mert féltem egyedül a szobában. Így decemberben bekerültem a szobi intézetbe. A jólétből hirtelen egy egészen más környezetbe csöppentem" – emlékezett vissza a színművész.

"Innentől kezdve a katonaéveimen át mindig huszad-harmincadmagammal aludtam. 22 éves koromig mindig be kellett ágyaznom magam után, s parancsra éltem. Az intézetben végzett gyerekeknek szerintem két csoportja van. Az egyik, aki rögtön elvész, s vagy a börtönben vagy az utcán végzi. A másik pedig erőt kap, hogy meg tudja őrizni a jót, amit a szüleitől kapott. Csodás osztályfőnökünk volt, Béla bácsi mindig elhalmozott minket különórákkal, mert tudta, hogy az unalom sok mindenre készteti az embert, így sosem hagyott minket unatkozni" – mesélte Péter, aki az akkori osztályfőnökének köszönhette, hogy később az irodalom felé fordult, majd a színészi pályára lépett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.