Gyémántberakásos aranycumit (is) kap karácsonyra a szüleitől ez a 2 éves kisfiú

karácsony kisfiú ajándék ünnep arany gyémánt
Nagy-Britannia legelkényeztetettebb kisgyermeke két és fél ezer font (1,2 millió forint) értékű ajándékot fog kapni karácsonyra. 

A kisfiú többek között luxusruhákat, gyémántberakásos arany cumit és egy utazást kap a Kanári-szigetekre. Édesanyja, a harminchárom éves Kasey Akram, mint látszik is, imádja ajándékokkal elhalmozni kétéves csemetéjét, Jareem Akramot. Abban bízik, hogy idén száz ajándékot is tud venni fiának, amire már májusban elkezdett gyűjtögetni.

Forrás: Northfoto

A főállású édesanya elmondása szerint a legjobbat szeretné fiának, ezért egyetlen ajándék sem túl nagy számára.

Forrás: Northfoto

"Az ajándékok drágák, de már májusban elkezdem összegyűjteni őket. Apránként csinálom, van hozzá egy megtakarítási rendszerem, összesen körülbelül kétezerötszáz fontot szánok az ajándékokra. Ebből én körülbelül ezret fordítok rá, a többit az apja állja. Amikor az édesapja megkérdezte, hogy miért májusban kezdtem el megvenni ezeket a dolgokat, azt mondtam neki, hogy előre kell gondolkodni, mivel nehéz idők járnak. Remélem, hogy száz ajándékot tud majd kibontani karácsonykor, mert szeretem, ha az egész padlót ajándékok borítják″ – idézi az édesanyát - aki egyébként szó szerint tejben és mézben füröszti gyermekét - a Derbyshire Live.

Forrás: Northfoto

Forrás: Lee McLean/SWNS/© SWNS/Swns

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.