2024. máj. 9., csütörtök Alberta, Benigna, Domokos, Fehérke, Hófehérke

Éhen halt a vegán influenszer: megdöbbentő, miből állt az étrendje

halál Zhanna D ' Art Zsanna Samsonova vegán
Meghalt az orosz Zsanna Samsonova, 39 éves vegán influenszer. A Délkelet-Ázsiában élő nő kizárólag nyers vegán étrenden élt, amely gyümölcsöket, napraforgómagcsírát, gyümölcsturmixot és gyümölcslevet tartalmazott, vizet pedig egyáltalán nem ivott. 

Barátai állítása szerint a nő egy ideje a végkimerülés szélén volt, majd egyszerűen éhen halt. A beszámolók szerint a több mint tízezer Instagram követővel rendelkező influenszer az utóbb időben még szigorúbb étrendre váltott, és ez okozta a halálát.

Ismerősei úgy vélekednek, Zsanna Samsonova étkezési szokásai egyre aggasztóbbak voltak, rosszul nézett ki és rettenetesen lefogyott. A vizsgálatok szerint "koleraszerű fertőzésben" halt meg, aminek oka az lehetett, hogy a szervezete teljesen legyengült - idézi édesanyját Vera Samsonovát a Mirror. Az asszony hozzátette, tehetetlenül nézte, ahogy a lánya tönkreteszi magát.

A nő egy barátja is nyilatkozott: "Nem volt jól, kezelésre küldték, de otthagyta. Amikor megláttam Phuketben, elborzadtam. Egy emelettel fölötte laktam, és minden nap attól féltem, hogy reggel holtan találom, de nem sikerült meggyőznöm arról, hogy forduljon orvoshoz" - mondta el.

A nő népszerű volt vegán körökben, Zhanna D'Art felhasználóként tette közzé a nyersételdiétát népszerűsítő posztjait.

"Látom, ahogy a testem és az elmém minden nap átalakul (...) Szeretem az új énemet, és soha nem térek vissza régi szokásaimhoz. Szeretek saját recepteket kitalálni, és küldetésemnek érzem egészségesebb étkezésre ösztönözni az embereket" - nyilatkozta Zsanna korábban.

Samsonova elkötelezett követői nem hajlandók elhinni, hogy a nő étkezési szokásai vezettek a halálához, úgy vélik, hogy az elfogyasztott gyümölcsökben lehettek olyan vegyszerek, amik megölték. Zsanna halálának hivatalos okát egyébként még nem hozták nyilvánosságra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.