Ragazze Hősnője pályázat - A Kiút a krízisből kategória egyik pályázója: Mile Judit

A Kiút a krízisből kategória egyik pályázója: Mile Judit

Alább olvasható pályázata.

Ki van a falóban? - avagy, hogyan jutnak vala, az autizmusnak harcosai a számukra nem létező középfokú közoktatásba magyarhonban

- újmagyar mítosz-

Minden egy álommal kezdődött. Pallasz Athéné a bölcsesség és a cselszövés istennője álmában egy falovat látott, melyben görög katonák bújtak meg. Az istennő sugallatára Odüsszeusz megépítette az óriás fajószágot. Így fordulhatott elő, hogy tíz éven át tartó ostrom után Ithaka királya, katonáit végre Trója bevehetetlen várfalain belül tudta.

Volt, hogy láttam a fiam álmomban, még mielőtt megszületett. A legszebb álmom volt. De, egy valamit nem láthattam ebben az álomban, az autizmus görög katonáját. Sokáig kutattam, ki művelte ezt velünk, a genetika vagy a Jóisten? Velük szemben esélyem nincs, mindketten legyőzhetetlenek. Az én Trójám elesett, és az autizmus befészkelte magát a mindennapjainkba.

Különc kis csemetém az óvodai teszteken sorra elhasalt. Kivizsgálásra küldtek minket. Vert seregként hosszú, rögös úton poroszkáltunk végig a diagnózis felé. Az első vizsgálatra fél évet vártunk. Miután bekerültünk a rendszerbe, ment minden, mint a karikacsapás, csak egy-két hónapot kellett várni a soron következő kontrollra, miközben mindenhol arról olvastam, hogy az időben elkezdett korai fejlesztés döntő fontosságú. Ez akkoriban történt, amikor sorban nyíltak a bankok, gomba módra épültek a stadionok, mintha a külföldi multicégek és gyárak egyenesen a kövér feketeföldből nőttek volna ki. Pikk-pakk lett is diagnózis, úgy másfél év alatt. Nagy boldogságunkban, hogy lett neve a görög katonánknak - Autizmus - szaladtunk is a helyi pedagógiai szakszolgálathoz, hogy elkezdhessük végre a fejlesztéseket. Időpontot kaptunk. Ki vártuk, egy olyan öt és fél éves gyermekkel, akiben a görög katona nem tud várni, pánikrohamot kap az idegen helyektől, emberektől, és a kisfiam hiába veri magát sikítva a földhöz, sehogyan sem tud tőle megszabadulni. Szóval az első vizsgálaton a fejlesztő pedagógus tesztje alapján kiderült, nem kell majd vesződnünk a magyar közoktatással, csak bentlakásos intézetben gondolkodjunk. Annak ellenére, hogy mióta megvagyok, még ilyen félelmetes szavakat nem hallottam, hogy "bentlakásos intézet". Fejlesztés időpontokat kuncsorogtam, amit szépen meg is köszöntem, hogy a törvény által biztosított napi két óra helyett, heti két óra foglalkozásra, kedvemre hordhatom a gyerekem húsz kilométerről, munkaidőben. Az óvoda bekérte az orvosi és a pedagógiai szakvéleményt, ami alapján felvehette a háromszoros fejkvótát a gyermekem után, a semmiért. Három gyereknek számít a fiam. Pedagógiailag. Remek, szóval a görögök ketten vannak.

Nekem kell egy terv

Kész szerencse, hogy a fiam már hatodikos korában tudta, ő bizony animációs filmkészítő lesz. A következő problémát az jelentette, hogy a közoktatás nem volt erre felkészülve. Konkrétan nincs középiskola ezzel a diagnózissal élő gyerekek számára. Kizárólag gyógypedagógiai iskolába mehetett volna, kosárfonónak vagy kertésznek. Elballagtunk újra a pedagógiai szakszolgálathoz és leraktuk a mankóinkat, levetettem a fiamról az SNI-s státuszt. Ami az általános iskolában egyetlen segítségünket jelentette, akadályt képezett a középiskolai tovább tanulás előtt. Búcsút mondtunk a további fejlesztéseknek, a feladatok megoldására szánt időtöbbletnek. A terv előállt, a görögjeinknek jól jönne egy faló.

Szorgalmasan jártunk a közeli nagyvárosban kiszemelt, művészeti gimnázium felvételi előkészítőjére. Tettük ezt annak ellenére, hogy az iskola alapító okiratában egyértelműen le van írva: autizmus diagnózissal nem vesznek fel tanulót. Sebaj, még szerencse hogy a görögjeink ezt nem tudták. Az előkészítőre tömegközlekedéssel utaztunk, amit szükséges volt pontosan meg tanulni és közben konszenzusra kellett jutni a tömegiszonyos görögjeinkkel, hogy viselkedjenek rendesen. Nehéz meccs volt, de annál nagyobb volt az öröm, mikor kiderült, sikerült a felvételi vizsga. Semmihez nem tudnom hasonlítani a boldogságot, amit akkor éreztünk. Egy nagy akadály volt még hátra, az alkalmassági vizsgálat. Trója várkapujának őrzője, az általunk rettegett iskolaorvos. A faló elkészült, minden lécre ugyanaz volt írva, nem szabad elárulni a görögöket. Míg a vizsgálatra várva sorban álltunk, folyamatosan ezt mantráztuk. Ez annyira jól sikerült, hogy az én fiacskám szinte meg sem mert szólalni, mivel a görögjei nem tűrik a hazugságot. Én bezzeg, simán letagadtam a diagnózisát. Szemrebbenés nélkül hazudtam az iskolaorvosnak, hogy nem, nem járunk sehova rendszeresen orvoshoz. Pecsét. Mehettünk. Király!

És a nagy cselszövésünk a falovunk előtt, megnyíltak a középfokú közoktatás várkapui. „Sohasem mondanám meg róla, nem is látszik rajta”, csodálkozott rá egy-két tanár, akiket beavattam a diagnózisba, legtöbbször teljesen feleslegesen. Azért azt elárulom, hogy a magasan funkcionálás egy csapda. A fiam megtanulta lemásolni a neurotipikus viselkedést, mivel ez neki nem zsigerből jön, rengeteg energiájába kerül. A nap végére túltelítődik, kimerül. Nehéz meló ez egy gyereknek, egész nap egyben tartani a falovat. Mára minden várakozást felülmúlt. Leérettségizett, angol nyelvvizsgája van, és jelenleg egy animációs rövidfilmet készít a diploma munkájaként.

Minden egy álommal kezdődött, aminek sugallatára megépült egy görög katonákat rejtő faló. Így fordulhatott elő, hogy egy kétségbeesett anya, több mint tíz éven át tartó ostrom után, autista fiát végre a közoktatás bevehetetlen várfalain belül tudta.

A Ragazze Hősnője pályázat támogatója: Sencor Magyarország, Omorovicza Budapest, Blue Colibri (Connect Konferencia), Játékszín, Női váltó, Agnes Silka