gimnázium iskola középiskola rangsor oktatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium vezeti a HVG középiskolai rangsorát. Az első húsz között tíz vidéki intézmény is található – számol be az eduline.hu. 

Megvan a rangsor a száz legjobb középiskoláról. Nem született meglepetés: a lista élén a budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium végzett. Utána az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, a Szent István Gimnázium, a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, valamint a budapesti Eötvös József Gimnázium következik.

A Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium Forrás: fazekas.hu

A jegyzék a diákok teljesítménye alapján alakult ki. A Fazekas az egyetlen a 957 magyar középiskola közül, amely a 10. évfolyamos diákok kompetenciamérésének eredményei, az OKTV-döntőbe jutott tanulók száma és a felvételi eredmények alapján is az első helyen áll. Az összesített rangsor második és harmadik helyezettje, a Radnóti és a Szent István Gimnázium tanulói pedig egyenletesen jó teljesítményt nyújtanak valamennyi téren.

A vidéki gimnáziumok is jól szerepeltek. Bár a legjobb tízbe csak kettő került be, a legjobb húszban már tíz vidéki intézmény szerepel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.