televízió műsorvezető Kiskunfélegyháza VV Zsuzsa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Eltüntette VV Zsuzsa videóit egykori munkahelye, a kiskunfélegyházi TRIO TV.  Tegnap még sikerült megnéznünk a videókat, ma már csak hűlt helyüket találtuk. A villalakó egykori kollégáinak adásait még továbbra is megnézhetjük. 

Szerettük volna megmutatni, Zsuzsa hogyan dolgozott a kiskunfélegyházi tévében, ahol műsorvezetőként próbálta a helyi nézők szimpátiáját elnyerni. Mi még megnéztünk pár, a világhálóra felkerült adást, de olvasóinkkal már nem tudjuk ezeket megosztani.

Forrás: RTL 2

"Ez a videó privát, sajnáljuk" - jelenik meg a YouTube-on, ha rákattintuk a pár napja még elérhető videóra. Többször is kerestük a tévé szerkesztőségét, telefonon és e-mailban is, de két nap alatt sem sikerült kapcsolatba lépni velük. A honlapjukon azt az üzenetet találtuk, hogy "a Trió Televízió saját gyártású műsorai (Kiskun Krónika, Kontra, Sportmozaik, Csendül a nóta, Heti hírösszefoglaló) 2014. november 11-től átmenetileg szünetelnek".

Lehet, hogy a villalakónak nem lesz már munkahelye, amikor kikerül a luxusbörtönből?

VV Dóri: "A történelem csak egy általános kamu"http://www.life.hu/bulvar/20141127-vv-dori-a-valovilag7-jatekosa-szerint-a-piramisokat-foldonkivuliek-epitettek-a-tortenelem-pedig-nagy.htmlÚj alapokra helyezte történelmi ismereteinket VV Dóri. Ráadásul eddigi röpke tévés pályafutása alatt nem is először. De legalább van min szórakoznunk, az idő úgysem szívderítő. TV + Bulvár--VV Éva és Aleska eladó egy éjszakára - akár együtt ishttp://www.life.hu/bulvar/20141126-vv-eva-es-aleska-elado-egy-ejszakara-akar-egyutt-is.htmlVV Éva és VV Aleska Diamond árucikk lett. A két dzsungellakót bárki megrendelheti együtt és külön-külön is - ráadásul karácsonyra és szilveszterre még szabadok.TV + Bulvár--Népítélet: VV Dávidot szavazták ki a nézőkhttp://www.life.hu/bulvar/20141126-a-valovilag7-elso-kiesoje-vv-david.htmlMegvan a ValóVilág 7 első kiesője. A nézők hat nap villalét után VV Dávidot küldték haza, a szimpátiaszavazáson rá voksoltak a legkevesebben. A helyére Robin költözött, akit egy szakítás űzött a villába. TV + Bulvár

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.