Mérnökből lett a hagyományos sütik balatoni guruja

Fából faragott macska és kakas, hangulatos kispad, gyerekeknek játszósarok, ingyenes könyvespolc és mennyei, hagyományos sütemények várják Kara Zsuzsanna cukrászdájában a vendégeket. Itt senki nem nyomkodja a telefonját, amíg sorban áll, az eladók jól ismerik a helyiek kedvenceit, de örömmel ajánlják süteményeiket a fővárosból érkező átutazóknak is. Bár idén nyáron még egy impozáns fővárosi luxusszállodában tartott esküvőre is őket kérték fel, mint a sütemények beszállítóját, megmaradtak annak, aminek indultak: egy, a tradicionális sütiket kézzel készítő, minőségi cukrászdának.

Egy fővárosi mérnökből, hogyan lesz vidéki cukrász?

Bár mérnökként végeztem, keveset dolgoztam a szakmámban. Amikor a fővárosban éltünk a közgazdász férjemmel, én kereskedőként dolgoztam.

A rohanó városiak életét éltétek?

Igen. Bár én mindig is próbáltam elkerülni a burning out jelenséget, soha nem tudtam reggel 8-tól, délután 5-ig egy irodában ülni, a férjemnél már más volt a helyzet, hiszen ő egy multinál dolgozott.

Nehéz volt a váltás?

Én kezdetben féltem, mert azt éreztem, hogy minden ideköt minket. Sokáig azt gondoltam, hogy a gyerekeknek az a legjobb, ha a fővárosban nőnek fel, talán a sok lehetőség miatt. Viszont Budapest nagy hátránya a közlekedés. Amikor még kereskedőként dolgoztam, számos alkalommal előfordult velem, hogy a dugóban ültem a Rákóczi úton, és telefonálnom kellett az oviba, hogy megyek én, csak az a fránya forgalom ugye. Számomra azt hiszem, ez okozta a legnagyobb stresszt a fővárosban. Szóval vettünk egy nagy levegőt, és eldöntöttük, hogy eljövünk vidékre.

Hogyan reagált a környezetetek?

Mindenki óvott minket, hogy mégis milyen lesz az életünk, hiszen több mint negyven évig a fővárosban laktunk.

És egy új szakmát is választottál. Miért?

Tizenhat éves koromtól imádok sütni, szóval kigondoltuk, hogy nyitunk egy cukrászdát, de fel sem merült bennünk, hogy ezt Budapesten tegyük. Persze egy vendéglátós sokkal kevesebb időt tud a családdal tölteni, ezt ma már én is tudom. De a közlekedés miatt még rosszabb lenne a helyzet, ha a cukrászdát a fővárosban nyitottuk volna. Így elköltöztünk Balatonfüredre, és bár eleinte 12 órákat töltöttünk a cukrászdában, mégis a közelünkben voltak a gyerekek, hiszen a cukrászda közvetlen közelében laktunk.

Zsuzsanna és családja egy nagyon komoly döntést hozott akkor, amikor az addigi egzisztenciájukat feladva másik városba költöztek. Ám nem csupán az új környezet, egy cukrászda irányítása is ismeretlen volt számukra. Mondhatjuk, hogy mindent feltettek egy lapra.

Nézd meg, hogy miként folytatódik a történetük!

Miért pont Balatonfüredre költöztetek?

Mert gyerekként minden nyarat itt töltöttem. A nővérem is régóta itt él, szóval nem éreztük azt, hogy egy idegen helyre jönnénk.

Igaz az, amit városból vidékre költöző emberek mondanak, hogy szinte teljesen eltűnt a stressz az életükből, és egy új világba csöppentek?

Igen, a rohanásból adódó stressz jóval kisebb. Itt máshogyan élnek az emberek, hozzájuk kell alkalmazkodni, le kell lassulni. Nem nehéz ezt megszokni, de nagyon más. Persze nyáron, amikor tele van Balatonfüred turistákkal, akkor van stressz bőven, csak egészen másmilyen.

Néhány „fővárosi dologról” nem tudok lemondani, hiányzik a város lüktetése. Ezért havonta visszamegyek színházba, koncertre, meglátogatom a régi barátaimat, sétálok egy nagyot a „szülőföldemen”. Közben pedig megfizethetetlen az, hogy itt este hatkor lelassul az élet, és van időd magaddal és a családoddal foglalkozni.

Van egy remek példám erre. Ha van 1 órám arra, hogy piacra menjek, akkor Budapesten 45 percet autózom vagy buszozom a piacra, és 15 perc alatt rohanok végig a kofák portékai között. Itt pedig 15 perc alatt elsétálok a piacra, és van 45 percem válogatni, beszélgetni, nézelődni és vásárolni. Ez óriási különbség, és ez bizonyítja, hogy itt nincs akkora rohanás.

A legtöbb turistán azt látom nyáron, hogy nem tudja kezelni ezt a fajta lelassult életet, és közben ezért jön ide a nyugodt Balaton-partra, hogy feltöltődjön.

Mi a slágerterméketek?

A hagyományosabb süteményekben hittünk a kezdetektől. A lelkünk benne van magában az épületben és a süteményekben. Négy és fél évig én csak az üzemben hátul dolgoztam, sütöttem a nagymamám bejglijét, és a többi tradicionális sütit. Nálunk nem az a lényeg, hogy össze legyen csapva egy sütemény. Amikor jönnek a vásárolók, és azt mondják, hogy ez a zserbó milyen szép és finom, akkor azt mondjuk, hogy igen, mert szeretettel készült.

A krémesünket nagyon szeretik. Van például egy zalaegerszegi házaspár, akik 2-3 hetente csak ezért utaznak ide. Valamint a házi, kimért, friss teasüteményeinket is nagyon kedvelik. És sokan jönnek nyitáskor a friss, meleg pogácsánkért.

A fővárosi, őrült tempót behoztad a cukrászdába?

Nem! Nálunk olyan a hangulat, mint egy tyúkólban. Annyit nevetünk, nem uralkodik el a stressz, vagy csak nagyon ritkán. Szoktam járni egy építészirodába, ott mindig számomra szokatlan nagy csend van. Ott így dolgoznak, mert az a szakma, azt követeli meg. Nálunk pedig pörögnek a kezek alatt a sodrófák, de közben be nem áll a szánk, és nagyokat nevetünk. Egyébként nem mindenkinek cukrász az eredeti szakmája. Van egy hölgy munkatársam, aki szintén mérnök volt korábban.

Amíg beszélgetünk Zsuzsannával, egyre csak jönnek a vendégek a cukrászdába. Csütörtök délután két óra van. Mindenki hatalmas mosollyal üdvözli a cukrászda dolgozóit. Az egyik hölgy Balatonalmádiból jött, hogy innen vigye a kedvencét, a gesztenyepürét. Amikor beszélgetni kezdünk, kiderül, hogy ő is a fővárosban élt, de nyugalomra vágyott, így felszámolta ottani életét, és vidékre költözött. Azt mondja, itt még a kutyasétáltatás is más...

A cukrászda épülete (kívül-belül) egy igazi teadélutánokat, pletykaklubokat idéző házikó. Ezt álmodtátok meg?

Igen. Akkor még a férjemmel pontosan egy ilyen, mézeskalács-házikó jellegű cukrászdát képzeltünk el. Inkább pici, de családias épületet szerettünk volna. Az is fontos volt, hogy illeszkedjen a környék arculatába, valamint otthonos legyen.

Nem nőttétek még ki az üzletet?

Ez egy érdekes téma. Nyáron sokkal több a vendég, rengeteg a turista. Olyankor van, hogy az udvaron áll a sor. Akkor szoktam érezni, hogy még több sütit el tudnánk adni, még nagyobb helyen. De ha azt meglépném, akkor mi lenne velünk télen? Szóval szerintem ez az a méret, amit télen is fent tudok tartani.

Én egyébként nem erőltetem, hogy este tízig legyünk nyitva. Nyáron sem látom értelmét, mi ugyanis nem a parton vagyunk. Este hatkor bezárunk, és a kollégáim is haza tudnak menni normális időben. Ez azért ritka a Balatonon.

Nehezebb volt fővárosiként elfogadtatni magad és a vállalkozásodat a helyiekkel?

Biztos volt a verziójuk, szerintem egy fővárosinak nem feltétlenül könnyű beilleszkedni vidéken. Az fontos, hogy nem szabad erőltetni és siettetni a dolgokat. Azt tapasztaltam, hogy aki bejött és megkóstolta a sütiket, azoknak sikerült megmutatnunk, hogy mit is képviselünk, mit álmodtunk meg, és miért hagytunk fel a stresszes városi életünkkel.

Túl sok a stressz az életedben? Úgy érzed, nem találod a kapaszkodót? A Life.hu szakértője, Pilát Gábor life-coach Neked is segít! Írj nekünk az info@life.hu e-mail címre, hogy személyre szabott tanácsokat kaphass. Segítünk, hogy átalakíthasd a mindennapjaid!