Karantén-kisokos: így kerüld el a depressziót bezártság idején - interjú Felházi Anettel

A karantén, a bezártság és a megváltozott élethelyzetek hogyan hatnak az emberre? Milyen lelki problémákat idézhet elő vagy hozhat felszínre a karantén?

Mindenki máshogy alkalmazkodik a példátlan, ismeretlen stresszhez, személységük szervezettsége, aktuális állapota függvényében. Nyilvánvalóan a külső és belső vészhelyzet nehezen választható szét. Saját aggodalmunkról sem tudjuk eldönteni, hogy mennyire reális. Azonban a pandémia nélkül sokakat nem borított volna el ilyen fokú súlyos szorongás, lehangoltság, halálfélelem, pszichotikus szintű hipochondria vagy szelf-összeomlás.
Belső biztonságérzet és jó belső szülőfigurák hiányában az egészséges tagadás sem tud működni, nem tud megszületni a remény abban, hogy „minden rendben lesz". A korai érzelmi megtartó környezet belső képének hiánya mentén marad a kezelhetetlen, színtiszta szorongás. Sokan dekompenzálódtak így a járvány első hullámában. Felerősödött a megbetegedéstől való félelem, a halálfélelem. Minden egyes súlyos esetben traumatizáció húzódott a háttérben. Valakinél egy állandóan betegséget kereső, aggódó anya volt a gyermekkorban, másnál egy betegséghez vagy gyermeke betegségéhez kapcsolódó korábbi traumatizáció. A szorongás pszichotikus szintet is elérhet, csak gyógyszerrel tud megnyugodni az illető, nincs belső megnyugtató kapacitás. Persze a veszély teljes tagadása is veszélyes lehet, hiszen az illető veszélybe sodorhatja önmagát és környezetét is.

El kell fogadnunk, hogy a természet részeként kiszolgáltatottak vagyunk a természet erőinek, nem tudunk mindent kontroll alatt tartani.

Léteznek olyan módszerek, amiket beiktathatunk karantén alatt a mindennapokba? Mi a teendő egészséges emberek esetén és mi a teendő akkor, ha valaki depresszióra, befordulásra hajlamos?

Mindannyiunknak vannak veszteségei a járvány idején. Vannak, akik szeretteiket gyászolják. Sokan elvesztették munkájukat, szeretett tevékenységeiket fel kellett adniuk. Elvesztettük biztonságérzetünket, sebezhetőek és törékenyek vagyunk. Elvesztettük a személyes közelséget családtagjainkkal és barátainkkal. Elveszettük a fizikai érintkezés, az ölelés örömét. De leginkább az élet kiszámíthatóságának érzését, és szabadságérzetünk is nagyban korlátozódott.
Mindenki máshogy dolgozza fel a veszteséget. A gyász szakaszai nem feltétlenül lineárisan követik egymást, a szociális távolságtartás időszakában a már elmúlt szakaszok is visszatérhetnek, különböző időben és mértékben. Minden veszteség-élményünkben a korábbi veszteségeink is megjelennek, olyanok is, amik ez idáig nem voltak tudatosak. A tagadás, harag, alkudozás, szomorúság és az elfogadás szakaszai minden típusú veszteségre vonatkoznak.

. A bezártság több páciensemnél a magányosságérzést erősítette fel, amit eddig mindenféle programmal, munkamániával hárítottak el. Nem élték így át az érzelmi, intimitás hiányukat. A karantén felerősítette az intimitás iránti vágyat és remélhetőleg ők majd aktivabbá válnak a párkeresésében és az elköteleződésben.

Mire kell odafigyelni, ha el szeretnénk kerülni a lehangoltság-érzést, vagy akár a depressziót?

Nagyon fontos, hogy megőrizzük szociális kapcsolatainkat, még ha korlátozott, online módban tudjuk csak megvalósítani. A terápiákban volt, aki azért hagyta abba a terápiát, mert nem tudta vállalni az online kapcsolatot. Nem tudott megelégedni ezzel, gondolhatunk arra, hogy a korai hiányok mentén nem tudott „elég jó lenni" számára. Volt, aki féltette a terapeuta figyelmét, bizalmatlan volt, kontrollhelyzet hiányában félt, hogy a terapeuta nem fog figyelni rá megfelelően.

A „jelentés keresése" a gyászfolyamat 6. szakasza, és ez az, ami gyógyuláshoz vezethet.
A jelentéskeresést indíthatjuk úgy is, hogy beszélünk érzéseinkről, ami segíthet megbékélni velük. Pszichoterápiában a fájdalom megosztása és az együttgondolkodás során erőt és megtartó-képességet szerezhetünk. Idő kell arra, hogy fontossági sorendbe rendezzük értékeinket. Sokan beszélnek arról, hogy személyes kapcsolataik elmélyítése hatalmas élményt jelent számukra. Az önkéntes cselekedetektől személyes elégedettségérzést élhetünk át. A gyász, az élet törékenységének tudatosuláshoz vezet. Eddig természetesnek vett, veszni látszó értékek tudatosulhatnak. Új értékekre találhatunk rá: az érzelmi kapcsolatok mélyülésének örömére, új élvezetes aktivitásokra.

A lelassulás, nyugalom elérése lehetőséget adhat arra, hogy többet tudjunk magunkkal foglalkozni, olyan dolgokkal is, amit elhanyagoltunk eddig. Mind-mind új megtapasztalása a szelfnek. Enyhül a „miről maradok le" feszítő érzése. Mentsünk át a lassultság érzéséből a karantén utáni időszakra is!
Ez a kiszolgáltatott helyzet felerősíti a szolidaritást, a segíteni akarást, az altruizmust. Az altruizmus az emberi természet ősi része, de a gyermekkori hiányok és érzelmi megfosztottság érzések könnyen elterelhetik nárcisztikus irányba személyiségünket: fukarrá vagy túlzottan mohóvá válunk. Most lehetőségünk van jobb emberré válni és kiszabadítani lelkünket az önzőség árnyékából.

Halálunk napjáig szerkesztjük énünket és a világunkat egy megfelelően jó állandóságra törekedve. A vírustámadás újabb kihívást jelent erre, vissza tudjuk-e állítani az elég jó világba vetett hitünket. A veszteséggel való sikeres megküzdés új kompetencia érzésként erősíthet meg bennünket. Végül a jelentés megtalálása további erőforrást jelent a nehéz időkben.