Rubint Réka: "Nem tervezek visszavonulni!"

Rubint Rékával férje, Schobert Norbi könyvbemutatóján, az újra kiadott A Norbi titok sajtóeseményén beszélgetett a Life.hu. A fitneszedzőt arról kérdeztük, hogy hol látja magát húsz év múlva; elmondta a véleményét a manapság egyre divatosabb mozgalomról, a testpozitivitásról és arról, nem félti-e a gyerekeit a médiaszerepléstől.

Nemrég volt a születésnapod. Hogy érzed most magad?

– Nagyon jól vagyok, és úgy érzem, mintha még mindig harmincéves lennék és nem pedig most töltöttem volna be a negyvennégyet. Rengeteg energiám van még most is, de megtanultam figyelni a testem jelzéseire és sokkal több időt kell szánjak a regenerációra, mint korábban bármikor. Míg ezelőtt az edzések és aerobikórák közti időt is sportolással töltöttem, ma inkább nyújtok vagy jógázom.

Olyan nincs, hogy csak eldőlj a kanapén és pihengess?

– Engem az ilyesfajta pihenés fáraszt, ha viszont aktívan pihenek, mondjuk jógázom, az nemcsak testileg, hanem mentálisan is feltölt energiával. Sokkal frissebb vagyok utána, olyan érzés, mintha vettem volna egy lelki hideg zuhanyt. Már régóta azt mondom, hogy amire a lelkünknek szüksége van, az ott van a sportcipőnkben. Nagyon meghatározza a napomat, a hangulatomat és az energiaszintemet, ha reggel kimarad az átmozgatás.

Gondolkodtál már azon, hogy meddig lehet ezt ilyen szinten csinálni? Mikor jön el a visszavonulás ideje?

– Nem tervezek visszavonulni! Látom magamat, ahogy hatvanévesen is megtartom az aerobikórákat, persze kissé átalakítva, de ameddig bírom, csinálni fogom. Rengeteg ember követi a tornáimat, sokan hosszú évek óta, és vannak olyanok, akik már az anyaméhben is hallották a hangomat, és időközben megszülettek, felnőttek. Generációk óta ott vagyok egyes családok életében és szeretnék mellettük lenni akkor is, amikor már ők is és én is idősek leszünk.

Korábban arról meséltél, hogy úgy képzeled, vidéken, gyermekkorod helyszínén élitek majd a nyugdíjas éveket.

– Szerintem fokozatosan lesz egyre nyugodtabb, egyre kevésbé pörgős az életünk. Nem tudom azt elképzelni, hogy egyik napról a másikra abbahagyjam a sportolást. Követek több élsportolót, és akik visszavonultak a versenysporttól, azok sem hagytak fel a mozgással, idősen is ugyanúgy az életük része maradt, és erre vágyom én is. A sport az egyik legegészségesebb "drog", amit magához vehet az ember. Ha évtizedeken át használja valaki, akkor nem fog tudni élni nélküle.

A jövődet tekintve van esetleg, ami megrémiszt? Mondjuk az a gondolat, hogy egyszer nagymama leszel.

– Alig várom, hogy nagymama legyek és elkényeztethessem az unokákat! Elképzeltem, hogy gyermekenként három, azaz összesen kilenc unokám lesz, akikkel fára mászunk, rengeteget játszunk és utazunk. Meg szeretném mutatni nekik a világot. Amikor a gyerekeim kicsik voltak, előfordult, hogy ők biciklivel követtek, míg én futottam a Duna-parton. Nagy élmény lenne ezt megismételni az unokákkal is, bár kilenc biciklis kisgyereket terelgetni... na az nem lenne veszélytelen mutatvány! (nevet)

Egyre divatosabb kifejezés ma a testpozitivitás, vagy az a vélekedés, hogy mindenki fogadja el magát olyannak, amilyen. Mit gondolsz erről?

– Ez valóban fontos, hiszen jól kell, hogy érezzük magunkat a saját bőrünkben, de megvan szerintem ennek is a határa, mégpedig az egészség és annak védelme. Én nem arra biztatnék egy túlsúlyos embert, hogy fogadja el magát olyannak, amilyen, hanem fogadja el azt a tényt, hogy a plusz kilók egészségügyi kockázatot jelentenek. A túlsúlyban az a legveszélyesebb, hogy nemcsak testi, hanem mentális gondokat is okozhat.

– Öt vagy tíz kiló felesleg még nem olyan vészes, de akin ennél is több van, ott szerintem meg kell kongatni a vészharangot. A súlyprobléma ugyanis ízületi gondokat, szív- és érrendszeri panaszokat okozhat és megnő a cukorbetegség kockázata is. Nem beszélve arról, hogy ha egy ilyen szülőről van szó, akkor a gyerek nagyon rossz példát lát maga előtt.

Ennek a másik véglete lehet, hogy ha a szülők tökéletesek, egészségtudatosak és rengeteget sportolnak, az is helyezhet egyfajta nyomást a gyerekekre. Nálatok nem volt ebből gond?

– Mi nem kényszerítettünk rá semmit a gyerekekre, mi csak megmutattuk nekik azt az életmódot, amelyet mi követünk, és amely mellett évtizedek óta kitartunk: és hagytuk, hogy maguk válasszanak. Otthon egészséges ételeket tettünk az asztalra, tízóraira és uzsonnára pedig szénhidrát-csökkentett szendvicseket csomagoltunk. Az már más lapra tartozik, hogy első dolguk volt ezeket a zsemléket sima kenyérre cserélni a suliban. (nevet) Mi megtettük, amit szülőként helyesnek éreztünk.

Csak a szülő felelőssége lenne? Az iskola vagy a baráti környezet is hat a gyerekekre.

– Mindent otthonról hozunk, rengeteg dolgot a szüleinktől lesünk és tanulunk el. Az iskolában persze nem tudjuk kontrollálni az eseményeket, és nem lehetünk ott minden percben a gyerekeink mellett, de abban hiszek, hogy ha következetesek vagyunk és jó példával járunk elől, akkor hosszú távon megtérül a befektetett munka.

– A tinédzserek jól akarnak kinézni, kérdezd meg bármelyiküket, biztosan azt fogják válaszolni, hogy sikeresek és sportosak szeretnének lenni. Senki nem akar túlsúlyos lenni, és két lépés után levegő után kapkodni. Mindenki arra vágyik, hogy egészséges és fitt legyen, hogy felszabadultan élhesse az életét. Egy túlsúlyos fiatal tele lesz szorongással és frusztrációval, torzulhat az önképe. Milyen felnőttkor vár egy ilyen tinédzserre?

Nem félted a gyermekeidet a közösségi médiától, a szerepléstől és a nyilvánosságtól?

– Ismerjük jól, hogyan működik a média, és rajtunk keresztül a gyerekek is beleláttak ebbe a világba. Helyén van az értékrendjük, tudják, hogy mit szabad és mit nem, megkapták tőlünk a kellő szülői támogatást, és felkészítettük őket, hogyan kezeljék a támadásokat, kritikákat. Nem féltem őket, mert már most nagyon stabilak lelkileg, és mi Norbival mindig ott állunk mögöttük egyfajta védőhálóként.