Lista iskolakezdéshez: ezeket feltétlenül tartalmazza az iskolatáska

vásárlás iskolatáska iskola iskolakezdés iskolakezdés 2012
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vészesen közeleg a nyár vége, ami egyben az iskolára való felkészülés idejét is jelenti. A gyerekek bánkódnak, a szülők pedig stresszesen kapkodnak, hogy minden meglegyen időre.

Az augusztus utolsó napjai szülő és gyermek számára sem szólnak már másról, mint a közelgő iskolakezdésről. Míg a gyermekek a hétköznapi korán kelésekkel és a mindennapos tanulással, feladatokkal beárnyékolva próbálják kiélvezni az utolsó gondtalan napokat, a szülők fejben készítik a tennivalók listáját, hogy minden készen álljon akkorra, amikor két hónap után újból becsengetnek. Segítségként összeszedtük, hogy mi az, amire feltétlenül szükség van, legyen szó alsó-, vagy épp felsőtagozatos gyermekről.

Thinkstock
Thinkstock

Legelső lépés

Még mielőtt elindulnátok a papírboltba vagy hipermarketbe beszerezni az iskolai felszerelést, nézd át, mi van otthon. Lehet, hogy előző tanévről maradt még üres füzet, vagy esetleg olyan, amibe mindössze pár oldalra került írás, mely nyugodtan használható még. Kisebbeknél érdemes megnézni a ceruza-, filctoll-, festék-, ecsetkészletet, szükség van-e újra, vagy alig használt lévén megfelel a következő tanévre is. Ugyanígy érdemes a könyvek befedését szolgáló papírt, név feltüntetésére szolgáló matricákat is megnézni, hiszen ha van, pár ezer forintot megspórolhatsz azzal, hogy egyáltalán nem, vagy csak alig kell venni belőlük.

Mi is kell az iskolába?

Az iskolai felszerelés alapeleme, melyre az elsősnek ugyanúgy szüksége van, mint esetleg egy hatodik osztályos kisdiáknak, az az iskolatáska. Ugyan szülőként igyekszel úgy kiválasztani, hogy több tanévig is kitartson, el kell ismerni, egy táskával nehéz lehúzni a nyolc évet, főleg, hogy egy 13 éves már nem szívesen mászkál micimackós hátitáskával. Érdemes megnézni, tart-e még a táska, jó lesz-e a következő évre. Ha szükséges újat venni, akkor olyat válassz, mely szintén több évig kitart - ez egyaránt vonatkozik annak minőségére és megjelenésére is. Fontos, hogy vastag, állítható pántjai és külső zsebei is legyenek.

A táskába kell tolltartó - kisebbeknek nagyobb, nagyobbaknak már elég egy kisebb, hiszen számukra már nem kötelező elem a színezőceruzák hada, de nem árt, ha egy helyen tartják azt a pár ceruzát, radírt és tollat, amire szükségük van. Szintén szükség lesz az osztályozottsági szintnek megfelelő méretű füzetekre, melyekből érdemes a szükségesnél pár darabbal többet vásárolni, főleg a gyakran használt típusokból (vonalas és kockás) - persze ezek mellett ne felejts el kottafüzetet, szótárfüzetet és teljesen üres lapokból álló füzetet is venni, melyre szinte minden korosztálynál szükség van. Így legalább nagyobb eséllyel egész évre letudod a vásárlást.

Vannak ezeken kívül még olyan apróságok, melyek közül néhány a kisebbeknél kötelező, a nagyobbaknál már opcionális, sőt elképzelhető, hogy mindössze otthon lesz rá szükség. Ilyen a papírvágó olló, a ragasztó, az írólap és rajzlap, többféle vonalzó - egyenes, derékszögű - és körző. Természetesen utóbbiak több évre szóló dolgok, ám megeshet, hogy elhasználódott, elkopott, vagy eltört, szóval előbb nézd meg, milyen állapotban vannak.

Thinkstock
Thinkstock

Várható költségek

Egyértelmű, hogy a legnagyobb tételt az iskolatáska jelenti, ám ha szerencséd van, és még jó a tavalyi, akkor akár 20 ezer forintot is megspórolhatsz. A tolltartót már akár 2-4 ezer forintból is megúszhatod, akárcsak a füzeteket, bár ez utóbbi nagyban függ az iskola előírásától, illetve attól, hogy a gyermek megelégszik-e a hagyományos, egyszerűbb változattal, vagy minden erejét latba vetve szeretne Hannah Montanásat, oroszlánkirályosat, vagy épp verdásat. Ezek bár többe kerülnek, ha módodban áll, ebben a tételben akár engedhetsz is a kérlelésének - ha rajtuk múlna, legszívesebben évente úgyis mindenből újjal vonulnának be az első iskolai napon. A ceruzák, tollak, filctollak is az olcsóbb tételek közé tartoznak, akárcsak a vonalzók, ragasztó és a többi apróság. Mindent összevetve, tankönyvek nélkül, ha okosan vásárolsz, az alapfelszerelés közel 30 ezer forintból szerezhető be.

Néhány hasznos tipp

Nem érdemes a vásárlást az utolsó pillanatra hagyni, hiszen könnyen megeshet, hogy ekkor már kicsi lesz a választék az üzletben, ráadásul a "szezon" kezdetekor jelentős akciókat találhatsz, melyekkel többezer forintot spórolhatsz. Éppen ezért jó, ha augusztusban már nyitva tartod a szemedet és nézed, hol mire és milyen mértékű kedvezményeket kínálnak az üzletek, majd a számodra legkedvezőbbet kiválasztani, és ott beszerezni mindent - időtakarékosság szempontjából is.

Menza vagy sem? A dietetikus véleményehttp://www.life.hu/anyaskodj/20120810-menza-vagy-sem-a-dietetikus-velemenye.htmlAgyserkentő reggelik nehezen ébredő csemetéknek - Egészséges receptekhttp://www.life.hu/anyaskodj/20120810-agyserkento-reggelik-nehezen-ebredo-csemeteknek-egeszseges-receptek.htmlÍgy készítsd fel a gyereket a sulira, hogy lelkesen várjahttp://www.life.hu/anyaskodj/20120810-iskolakezdes-tippek-szuloknek-hogy-lelkesen-varja-a-gyerek-az-iskolat.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.