Erdei Zsolt először mesélt koraszülött kislányáról

Forrás: RTLKLUB -
koraszülés lélegeztetőgép világbajnok kislány Erdei Zsolt bokszoló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Világbajnok bokszolónk, Erdei Zsolt drámai heteken van túl. Kislánya ugyanis három hónappal előbb született, mint ahogy az orvosok a születését kiírták.

Zsolt és párja, Réka a hot! magazinban meséltek az idegőrlő napokról és kislányuk, Gréti kitartó küzdelméről az életért. Elmondták, hogy miután Rékánál a méhlepény levált, pár napra rá rohammentővel vitték a koraszülött osztályra, ahol életmentő császármetszést kellett elvégezni rajta. A kislány mindössze 920 grammot nyomott, amikor megszületett.

Forrás: RTLKLUB

"Az első két hét kritikus, addig bármi megtörténhet. Nekünk szerencsénk volt. Amíg az ember nem kerül ilyen helyzetbe, addig nem is gondolja, hogy ilyesmi vele is megtörténhet" – mondta Zsolt, aki büszke kislányára, hogy küzd az életért.

"Egy keddi napra tervezték, hogy leveszik a lelégeztetőgépről, ő azonban pár nappal korábban úgy döntött, hogy nincs rá szüksége. Fogta magát és kiköpte a lélegeztetőcsövet. Nagyon szépen fejlődik, mára szinte megduplázta a súlyát" – mesélte a boldog kismama.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.